Berlusconi legújabb botránya

Róma. Silvio Berlusconi olasz kormányfő ismét botrányt keltett; ezúttal Benito Mussolinit vette védelmébe, úgy állítva be a fasiszta diktátort, mint jóakaratú embert, akinek nem tapad vér a kezéhez. „Mussolini soha nem ölt meg senkit” – mondta a La Voce di Rimini napilapban megjelent interjújában.

Róma. Silvio Berlusconi olasz kormányfő ismét botrányt keltett; ezúttal Benito Mussolinit vette védelmébe, úgy állítva be a fasiszta diktátort, mint jóakaratú embert, akinek nem tapad vér a kezéhez. „Mussolini soha nem ölt meg senkit” – mondta a La Voce di Rimini napilapban megjelent interjújában. A Mussolini diktatúrájával kapcsolatos megállapításait újságírói kérdésekre tette, amelyek az Irak elleni intervencióhoz nyújtott támogatását firtatták – írta a Reuters. Berlusconi szerint nem lehet összehasonlítani Szaddám Huszeint Mussolinivel. Az újságíróknak arra a kérdésére, hogy Mussolini akkor jóakaratúnak tekinthető-e, Berlusconi igennel válaszolt. Az olasz kormányfő ezután jelentette ki, hogy „Mussolini soha nem ölt meg senkit. Mussolini vakációzni küldött embereket kijelölt helyekre” – idézte a kijelentést a Reuters. Az olaszországi zsidó közösség felháborodásának adott hangot, az ellenzéki olasz pártok pedig bocsánatkérésre szólították fel a kormányfőt sajátos történelemértelmezése miatt. Richard Bosworth, Mussolini egyik életrajzírója szerint legalább egymillió ember halt meg a diktátor 20 éves uralma idején a Líbiában, Etiópiában és a volt Jugoszlávia területén elkövetett tömeggyilkosságokban, nem beszélve az 1943 után meggyilkolt több ezer olasz zsidóról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?