Berlini merénylet: tunéziai lehet az elkövető

Berlin |

<p>Megtalálták <u><a href="http://ujszo.com/online/kulfold/2016/12/20/berlini-merenylet-12-halott&…; target="_blank">a hétfői berlini gázolásos merénylet</a></u> feltételezett elkövetőjének egy igazolványát, a kamion vezetőfülkéjében fellelt dokumentum szerint az elkövető tunéziai állampolgár lehet, aki ellen rövidesen országos körözést adhatnak ki - jelentette szerdán a Der Spiegel.</p>

A német magazin hírportálján közölt értesülés szerint egy Anis A. névre kiállított igazolványt találtak, amely tanúsítja, hogy az illető az úgynevezett befogadott menedékjogi státussal rendelkezik.

Az igazolvány szerint Anis A. 1992-ben született Tataouine városában. A Der Spiegel szerint a nyomozók kezdeményezték a szövetségi legfőbb ügyészségnél, hogy rendelje el a férfi országos körözését.

Az Allgemeine Zeitung című mainzi lap szerint már el is kezdték a nem nyilvános, országos körözést. A dokumentumot a német-holland határnál, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban fekvő Kleve járásban adták ki.

Egy rendőrségi szóvivő a dpa hírügynökségnek azt mondta, hogy hamarosan "intézkedéseket" tesznek Észak-Rajna-Vesztfáliában.

BILD: A LENGYEL SOFŐR MÉG ÉLT A BERLINI GÁZOLÁSOS MERÉNYLET ALATT

Az ARD országos köztelevíziónak úgy tudja, a nyomozás szálai a radikális iszlamizmus leginkább elterjedt németországi irányzata, a szalafizmus szubkultúrájába vezetnek, amelynek központja éppen Észak-Rajna-Vesztfália.

A Bild című lap szerint a rendőrség ismeri a tunéziai származású gyanúsítottat, a veszélyes iszlamisták nyilvántartásában szerepel. Több útlevele is van, 21-23 év közötti. Eljárást is indítottak már ellene testi sértés miatt, de az ügy nem jutott el a vádemelésig, mert a férfi eltűnt.

A rendőrség az Allgemeine Zeitung szerint is ismeri a gyanúsítottat, a lap értesülése szerint az illetőt összesen négy személyazonosságon tartják nyilván.

AZ ADVENT A TERRORISTÁK SZÁMÁRA IDEÁLIS IDŐSZAK A TÁMADÁSOKRA

A Berliner Zeitung szerint a körözött tunéziainak testi sértés és súlyos testi sértés miatt is volt már dolga a hatóságokkal, és a keresésére indult rendőröknek azt az utasítást adták, hogy óvatosan járjanak el.

Közben a Rundfunk Berlin-Brandenburg (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság biztonsági forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy a támadó megsebesülhetett, ezért a rendőrök megkezdték valamennyi berlini és Brandenburg tartományi kórház átkutatását. Az RBB szerint egy embert kora reggel őrizetbe vettek, de már el is engedték, mert kiderült, hogy nincs köze a támadáshoz.

A BERLINI MERÉNYLET NEM VOLT MEGLEPETÉS

Hétfő este Berlin nyugati részének központjában, az egyik leghíresebb karácsonyi vásáron egy kamion belegázolt a tömegbe, tizenketten meghaltak, csaknem félszázan megsérültek, többen súlyosan.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?