<p>A német kormány a jövő heti uniós csúcson el akarja érni, hogy az Oroszország elleni gazdasági szankciók feloldása csak akkor kerülhessen napirendre, ha maradéktalanul végrehajtják a februári minszki megállapodásokat - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap.</p>
Berlin összekötné a minszki megállapodások és a szankciók ügyét
Amennyiben a német álláspont érvényesül, legkorábban az év végén kerülhet szóba az uniós szankciók feloldása, mert a minszki megállapodások alapján az év végéig tart az a folyamat, amelyben először helyhatósági választásokat tartanak a szakadárok ellenőrzése alatt lévő területeken, majd a kijevi vezetés visszaveszi az ukrán-orosz határ ellenőrzését a válságövezetben - emelte ki a FAS.
Hozzátették, hogy ha az uniós állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács március 19-én kezdődő kétnapos ülésén sikerül megegyezni a gazdasági szankciók és a minszki egyezmény végrehajtásának összekapcsolásáról, akkor csupán "formaság" lesz a büntetőintézkedések júniusban esedékes meghosszabbítása.
A FAS berlini kormánykörökből származó értesülésekre hivatkozva azt írta, hogy a kezdeményezéssel szemben elsősorban Olaszország tehet ellenvetést, de ellenállás várható Görögország és Ciprus részéről is.
A délkelet-ukrajnai válság rendezésével foglalkozó kontaktcsoport tagjai február 12-én írták alá Minszkben a fehérorosz fővárosban tavaly szeptemberben kötött megállapodások végrehajtásáról szóló 13 pontos intézkedéscsomagot, amelyet a "normandiai négyek" - Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia, Petro Porosenko ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök - dolgoztak ki. A dokumentum rendelkezik egyebek mellett a tűzszünet betartásáról, a nehézfegyverek visszavonásáról, a foglyok cseréjéről és arról, hogy Ukrajna helyreállítja az ellenőrzést a teljes orosz-ukrán határszakaszon.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.