Benyújtotta lemondását Kaja Kallas észt miniszterelnök

kaja kallas
Tallinn |

Benyújtotta lemondását Kaja Kallas észt miniszterelnök – közölte csütörtökön a kormány sajtószolgálata Tallinnban.

A tájékoztatás szerint Kaja Kallas csütörtök reggel hivatalosan számolt be a kormánynak arról a döntéséről, hogy saját kérésére lemond. „Vele együtt az egész kormány távozik” – derült ki a kabinet honlapján közzétett nyilatkozatból.

Kallas azt is javasolta, hogy péntekre hívják össze a parlament rendkívüli ülését, amelyen arra kéri majd a képviselőket, hogy bízzák meg őt egy új kormány megalakításával, amely a nemzeti-konzervatív Haza Párt (Pro Patria/Isamaa) és a Szociáldemokrata Párt koalícióján alapulna.

Kallas az elmúlt másfél évben volt miniszterelnök. Nyilatkozatában elmondta, hogy nehéz időszak volt, a koronavírus-világjárvány és az ukrajnai események miatt bonyolódott a geopolitikai helyzet. Hozzátette, hogy döntéséről tájékoztatja Alar Karis elnököt.

A miniszterelnök még a múlt héten beszélt arról, hogy a jobbközép Észt Reform Párt és a középbal Centrumpárt alkotta kormánykoalíció válsága miatt lemondhat. Június 3-án az észt elnök felmentette a külügyminisztérium és a belügyminisztérium vezetőit, valamint öt másik minisztert, akik a kormányban a Centrumpártot képviselték.

Az eddigi koalíciós kormány 2021 januárjában alakult meg. A leváltott centrumpárti miniszterek feladatait ideiglenes jelleggel – az új koalíció megalakulásáig – a kabinet más tagjai vették át. Kallas már korábban tárgyalásokat jelentett be az észt szociáldemokratákkal, valamint a Haza Párttal.

A kormánykoalíció felbomlásához a család- és gyermektámogatási törvényjavaslat körül kibontakozott hatalmi harcok és viták vezettek. A Centrumpárt ugyanis a kezdeményezés megvalósításához összeállt az ellenzékkel, valamint megakadályozta egy, a kabinet által jóváhagyott, az észt nyelvű iskolaelőkészítő oktatásról szóló törvényjavaslat elfogadását a parlamentben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?