Benyújtotta kedden lemondását tisztségéről Arszen Avakov ukrán belügyminiszter – adták hírül ukrán hírportálok a tárca sajtószolgálatára hivatkozva.
Benyújtotta lemondását az ukrán belügyminiszter
Avakov köszönetet mondott a belügyminisztérium csapatának az évekig tartó közös munkáért, lemondását ugyanakkor nem indokolta meg. Avakov 2014. február 27. óta töltötte be a belügyminiszteri posztot, azaz még Olekszandr Turcsinov ideiglenes elnöksége alatt kapta kinevezését, majd mindvégig Petro Porosenko államfősége alatt ő volt a tárca vezetője, ezt követően Volodimir Zelenszkij államfői beiktatása után is megőrizte tisztségét.
Zelenszkij később a mögötte álló Nép Szolgája parlamenti frakció soron kívüli keddi ülésén Avakov utódjául, Denisz Monasztirszkijt javasolta, és kérte a képviselőket, hogy támogassák kinevezését. Evhenyija Kravcsuk, a parlamentben többségben lévő Nép Szolgája frakció képviselője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak azt mondta, hogy a képviselőcsoport egyaránt támogatni fogja Avakov menesztését és Monasztirszkij kinevezését. Hozzátette, hogy a parlament várhatóan csütörtökön fog szavazni mindkettőről.
Az UNIAN hírügynökség ismertetése szerint Monasztirszkij a Nép szolgája frakciójának a tagja, a rendészeti bizottság elnöke. Korábban Anton Herascsenko jelenlegi belügyminiszter-helyettes mellett dolgozott asszisztensként, amikor utóbbi még parlamenti képviselő volt. Jogi végzetséggel rendelkezik, és nagynevű ügyvédi irodákban szerzett tapasztalatot, az Állami Nyomozó Iroda (DBR) megalakításával foglalkozó versenybizottság titkára. Ukrán sajtóforrások Avakov „emberének” tartják.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.