Belehalt sérüléseibe Putyin egyik legnagyobb kritikusa

Szentpétervár |

<p>Több hete tartó kóma után szerdán belehalt sérüléseibe Nyikolaj Andruscsenko orosz újságíró, a Novij Petyerburg&nbsp;&nbsp;(Új Pétervár) című ellenzéki lap egyik alapítója, akit még március 9-én vertek félholtra ismeretlenek Szentpéterváron - közölte szerdán az ügyvédje.</p>

"Épp most tájékoztattak arról, hogy elhunyt Andruscsenko, aki nem ébredt fel a kómából, melybe a támadást követően került" - közölte az ügyvédje a helyi sajtóval. Az újságírót a támadást követően súlyos agysérüléssel megoperálták, csak és később javult annyira az állapota, hogy a mesterséges lélegeztetőkészülékről is lekapcsolták, mert arra számítottak, hogy felébred a kómából.

Az orosz ügyészség szentpétervári részlege szerdán bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak a támadás okainak kiderítésére. Andruscsenko kollégái szerint az újságíró halálának valószínűleg a Kreml politikáját kritizáló cikkekhez lehet köze. 

A főképp az emberi jogokkal és bűnügyi esetekkel foglalkozó 73 éves Andruscsenkót, aki Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik legnagyobb kritikusa volt, 2007-ben rágalmazás és szélsőséges nézetek terjesztésének vádjával őrizetbe vették, végül pénzbüntetés mellett szabadon engedték. A Memorial orosz történeti és jogvédő szervezet politikai fogolynak nyilvánította a férfit, aki arról számolt be, hogy fogva tartása alatt számos alkalommal megkínozták.

Ugyancsak 2007-ben egy bírósági ítélet következtében megszűnt a peresztrojka (átalakítás) kellős közepén alapított újság, de 2009-ben újra indult.

2008 márciusában Andruscsenko bejelentette, hogy lemond orosz állampolgárságáról, ekképpen tiltakozva a politikai elnyomás, a szólásszabadság korlátozásai és a cenzúra bevezetése ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?