Belarusz megértéssel fogadja Oroszország döntését

Aljakszandr Lukasenka

Erről a fehérorosz külügyminisztérium nyilatkozott közleményében. 

A dokumentum szerint Belarusz nemegyszer figyelmeztetett a nyugati politikusok vakmerő viselkedésének veszélyeire, akik az utóbbi években egyre gyakrabban fenyegettek másokat a saját problémáik megoldása érdekében. Ennek egyenes következménye a feszültség növekedése a kelet-európai régióban, valamint a nemzetközi biztonsági rendszerek degradációja, beleértve az ENSZ és az EBESZ lehetőségeinek szűkítését, a nemzetközi megállapodások elértéktelenítését. Ebben a helyzetben Fehéroroszország tisztelettel és megértéssel fogadja Oroszország döntését az úgynevezett donyecki és luhanszki népköztársaságok elismeréséről. Olyannyira tisztelettel, hogy Fehéroroszország fegyverzetet akar vásárolni Oroszországtól. Minszk katonai helikoptereket, vadászgépeket és légvédelmi rakétarendszereket kíván vásárolni a következő években Oroszországtól – közölte Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök. Lukasenka fokozni akarja katonai együttműködését Oroszországgal, hogy javítsa országa védelmi képességeit az európai feszültség közepette. A politikailag és gazdaságilag Moszkvától függő Lukasenka nemrégiben elismerte a dél-ukrajnai Krím-félsziget 2014-ben végrehajtott orosz bekebelezését is. (MTI, 444)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?