Bejelentette új kormányának összetételét a spanyol miniszterelnök

Pedro Sánchez

Bejelentette új koalíciós kormányának összetételét a spanyol miniszterelnök hétfőn Madridban.

Pedro Sánchez tájékoztatása szerint a kabinet az előző ciklushoz hasonlóan 22 szaktárcából áll majd, amelyből 12-t nő irányít.

Közülük négyen, a gazdasági, a pénzügyi, a munkaügyi és az ökológiai átmenetért felelős miniszter egyben kormányfőhelyettes is lesz. Mindannyian eddig is a kormány tagjai voltak.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) 17, koalíciós partnere, a több kisebb baloldali pártot tömörítő Sumar formáció öt minisztérium feladatainak ellátását kapta meg. Utóbbié a munkaügy, az egészségügy, a kultúra, a szociális jogok és fogyasztás, valamint a gyermek- és ifjúságügy területe.

Spanyolországnak számos kihívással kell szembenéznie, és a progresszív koalíciós kormány számára megtiszteltetés és felelősség, hogy ezt vezesse

– fogalmazott Pedro Sánchez.

Mint mondta, a dél-európai ország erősebb, mint öt évvel ezelőtt volt, amikor első kormányát megalakította, de még mindig sok a tennivaló, amelyet az új kabinet kialakítása is tükröz.

Ilyen például a gazdaság területén a folyamatosság, ezeknek a tárcáknak az élén nincs változás az előző kabinethez képest. Emellett hangsúlyosak a szociális ügyek, a lakhatás és a fiatalok érvényesülése. Utóbbi két terület önálló minisztériumot is kap.

A kormányfő kiemelte az új kabinet politikus és feminista jellegét.

Pedro Sánchez harmadik kormányában a 22-ből kilenc tag új belépő, köztük például Ángel Víctor Torres, a Kanári-szigetek volt tartományi elnöke, aki a területi politikáért és a demokratikus emlékezetért felelős minisztériumot irányítja, vagy Jordi Hereu, Barcelona egykori polgármestere, aki ipari és a turizmusért felelős miniszter lesz.

José Luis Escrivá digitális átalakulásért felelős tárcavezetőként folytatja a kormányban, eddigi minisztériumát, amelyhez a társadalombiztosítás és a migráció tartozott Elma Saiz veszi át.

Nincs változás a belügy-, a külügy- és a védelmi minisztérium élén.

A kormányszóvivői teendőket Pilar Alegría látja el, aki marad az oktatási tárca élén, amelyet kibővítenek a sport területével.
 Miután a kormány névsora megjelenik a hivatalos állami közlönyben (BOE), a kormánytagok leteszik hivatali esküjüket VI. Fülöp 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?