Bejelentette távozási szándékát a brit kormányfő

London |

<p>Bejelentette távozási szándékát pénteken David Cameron brit miniszterelnök, miután az EU-tagságról tartott népszavazáson a kilépést pártoló tábor győzött. Cameron közölte: szeretné, ha a kormányzó Konzervatív Párt októberi konferenciáján már más lenne a kormányfő.</p>

Cameron, aki a bennmaradásért kampányolt, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt, a végén már könnyeivel küszködve felolvasott nyilatkozatában közölte: a következő hetekben és hónapokban miniszterelnökként mindent megtesz "a hajó stabilizálása" érdekében, de nem hiszi, hogy helyénvaló lenne, ha "kapitányként" ő akarná irányítani országát annak további útján.    Kijelentette: nem látja szükségesnek, hogy távozásának pontos menetrendjét már most felvázolja, de azt szeretné, ha a kormányzó Konzervatív Párt októberi konferenciáján már más lenne Nagy-Britannia miniszterelnöke.    Hozzátette: az Európai Unióval tartandó tárgyalásokat már az új brit miniszterelnöknek kell megkezdenie.    Cameron közölte azt is, hogy távozási szándékáról péntek reggel tájékoztatta II. Erzsébet királynőt.    Úgy fogalmazott, hogy az EU-társállamokban élő britek, illetve a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok életkörülményeiben nem lesznek "azonnali" változások, és "kezdetben" nem változnak azt utazási és az áruforgalmi feltételek sem.    Cameron azt már a tavalyi parlamenti választások előtt bejelentette, hogy a következő, 2020-as választásokon már nem kíván indulni a Konzervatív Párt miniszterelnök-jelöltjeként, de akkor kifejtett szándéka szerint a választásokig hivatalában maradt volna.    A brit sajtó egyöntetű véleménye szerint Cameron egyik legesélyesebb utódjelöltje Boris Johnson, London előző polgármestere, aki - jóllehet ő is a Konzervatív Párt és a kabinet tagja - a Brexit-kampány frontembere volt.       Cameron pénteki nyilatkozata előtt nem sokkal hivatalosan is bejelentették, hogy a kilépést pártoló tábor nyerte meg a brit EU-tagságról tartott népszavazást.    Jenny Watson, a brit választási bizottság elnöke a manchesteri városházán közölte, hogy a népszavazáson 33,6 millióan vettek részt, és a kilépésre több mint 17,4 millióan, a bennmaradásra 16,1 millióan voksoltak.    Philip Hammond brit külügyminiszter a végeredmény hivatalos bejelentése után a BBC televíziónak nyilatkozva közölte: a brit kormány első feladata most a piaci helyzet stabilizálása, később pedig az, hogy a kilépésről szóló tárgyalásokon a lehetséges legjobb feltételeket érje el Nagy-Britannia számára.    Hammond szerint elsősorban azt kell elérni, hogy az EU-val fennálló kereskedelmi-gazdasági kapcsolatrendszer minél több eleme érvényben maradjon, beleértve a londoni City szerepének megőrzését az európai pénzügyi szolgáltatási piacon.    A brit külügyminiszter kijelentette: az, hogy az Európai Unió eddig szilárdan kiállt az Oroszországgal szembeni szankciók fenntartása mellett, jórészt Nagy-Britannia befolyásának eredménye. Hammond közölte: aggasztja az a lehetőség, hogy e brit befolyás most "hatalmas mértékben" csökken, és ennek nyomán az európai partnerországok elkötelezettsége meginog az orosz szankciók ügyében.    Hozzátette: Nyugat-Európában "senki nem akart háborúba vonulni" Ukrajna miatt, de szükséges volt jelezni, hogy "mennyire visszataszítónak tartjuk, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök művel".
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?