Bejelentette lemondását Sebastian Kurz osztrák kancellár a szombat esti kabinetülést követően az ellen irányuló korrupciós vizsgálatok nyomán.
Bejelentette lemondását Sebastian Kurz osztrák kancellár
![Sebastian Kurz](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/Virus_Outbreak_Austria803737707905_0.jpg.jpg?itok=E_OhG1lz)
Utódjaként Alexander Schallenberg külügyminisztert javasolta.
Kurz egyben bejelentette, hogy az Oszták Néppárt (ÖVP) frakcióvezetőjeként folytatja politikai karrierjét.
Sebastian Kurz ismételten hangsúlyozta, hogy hamisak az ellene felhozott vádak. Mint mondta, a parlamenti munkához visszatérve megragadja a lehetőséget, hogy megcáfolhassa a vádakat. Azzal indokolta lemondását, hogy elejét kívánja venni hónapokig tartó felfordulásnak és patthelyzetnek.
"Országom előrébb való személyemnél" - húzta alá Kurz.
A kormányválságot az idézte elő Ausztriában, hogy a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódik a kancellár közvetlen környezetében. A WKStA azt próbálja kideríteni, hogy manipulálta-e a Kurz vezette ÖVP az Österreich című tömeglapban megjelent közvélemény-kutatási adatokat 2016-ban, és közpénzből fedezték-e a megjelentetésüket
Werner Kogler zöldpárti alkancellár csütörtökön kétségbe vonta Kurz politikai cselekvőképességét a kialakult helyzetben, ami koalíciós válsághoz vezetett a kormányon lévő Zöld Párt és az ÖVP között. A botrány nyomán az ellenzék kedden bizalmatlansági indítványt készült volna benyújtani a kancellár ellen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.