Beismerték a csalást

Tbiliszi. Eduard Sevardnadze grúz elnök egyik közeli munkatársa tegnap beismerte, hogy a november 2-i választásokon súlyos csalásokat követtek el.

Tbiliszi. Eduard Sevardnadze grúz elnök egyik közeli munkatársa tegnap beismerte, hogy a november 2-i választásokon súlyos csalásokat követtek el. Tedo Dzsaparidze, a nemzetbiztonsági tanács titkára mindazonáltal felszólította az új parlamentet, hogy kezdje meg munkáját és működjön az új előrehozott választásokig, amelyeket – mint tbiliszi sajtóértekezletén javasolta – a 2005-ben esedékes elnökválasztással egy időben kellene megrendezni. Határozottan elítélte az ellenzéknek azt a követelését, hogy Eduard Sevardnadze elnököt el kell távolítani a hatalomból. Dzsaparidze a ország öszszes politikai erejét felelőssé tette a súlyos szabálytalanságokért. „Mind a szavazás, mind a szavazatszámlálás folyamán történtek hamisítások. Ebben lehetőségeihez képest és egyetértéses alapon minden politikai erő részt vett” – mondta. Egyúttal figyelmeztetett az erőszakos cselekmények veszélyére, óva intve a politikai élet szereplőit a tíz éve véget ért grúz polgárháborúhoz hasonló vérontásoktól. Sevardnadze belső körének egyes tagjait azzal vádolta, hogy a belpolitikai helyzetet illetően félretájékoztatták az államfőt és ezzel ártottak külföldi tekintélyének. A kulturális miniszter, az állami televízió vezetője és a helyettes főállamügyész már a hét első felében lemondott, tiltakozásul amiatt, ahogy a kormány a válságot kezeli. Megfigyelők szerint Dzsaparidze bejelentése arra utal, hogy a kormány megosztottá vált, miközben tegnap délután is ellenzéki tüntetők tömegei közeledtek vidékről a főváros felé. Az elnöki palotát a nap folyamán erős rendőrkordonnal vették körül, de Dzsaparidze nyilatkozata kétségeket ébreszt a fegyveres erők lojalitása iránt. Sevardnadze elnöki megbízatása alapján ma délutánra hívta össze az új parlament alakuló ülését. Az ellenzéki vezetők sajtótájékoztatójukon közölték: a választási csalás miatt nem fogadják el a választási bizottság határozatát, és nem vesznek részt az új parlament munkájában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?