Befejezték munkájukat a vegyifegyver-ellenőrök Szíria, újabb amerikai hadihajó a Földközi-tengeren

Damaszkusz/Moszkva |

<p>Elhagyták Szíriát és megérkeztek Libanonba az ENSZ vegyifegyver-ellenőrei szombaton.</p>

A világszervezet tucatnyi szakértője a tíz nappal ezelőtti, Damaszkusz környéki támadás helyszínén vettek mintákat, a támadásban nyugati hírszerzők és a szíriai ellenzék szerint a kormányerők mérgező gázt is használtak.     A vegyi fegyverek bevetése miatt az Egyesült Államok elnöke, Barack Obama katonai beavatkozást fontolgat Szíria ellen. Az amerikai hírszerzés friss jelentése szerint a gáztámadás legalább 1429 ember életét oltotta ki, köztük több mint négyszáz gyerekét.       Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár pénteken - diplomaták beszámolója szerint - azt jelezte a Biztonsági Tanácsban állandó tagsággal rendelkező országoknak, hogy a vegyi fegyverek bevetésének ellenőrzésére Szíriában összegyűjtött minták elemzése két hétig tarthat. A világszervezet ellenőreinek mandátuma csak arra terjed ki, hogy megállapítsák, használtak-e vegyi fegyvert az említett helyszínen, de arra már nem, hogy ki vetette be őket. Korábbi jelzések szerint a szakértők Hágába viszik a mintákat az elemzések céljából.     Pénteken a Földközi-tenger keleti felére érkezett a USS San Antonio hadihajó, amellyel együtt így már az amerikai haditengerészet 6 egysége tartózkodik a térségben. A Pentagonra hivatkozó szombati hírügynökségi jelentések szerint az USS San Antonio hadihajó - amely a fedélzetén több száz tengerészgyalogost szállít - e térségbe vezető útját már korábban eldöntötték, de nem tervezik, hogy a katonákat egy Szíria elleni esetleges akcióban bevessék.      A USS San Antonio a Szuezi-csatornán keresztül érkezett a Földközi-tengerre, és pénteken kapta azt a parancsot, hogy maradjon a térségbe vezényelt 5 amerikai romboló közelében. A Reuters brit hírügynökség jelentésében kiemelte, hogy a hajó egyike annak a három amerikai tengerészeti egységnek, amely a fedélzetén mintegy 2200 tengerészgyalogossal az Arab-félsziget körüli térségben teljesít hathónapos szolgálatot.      Eközben elfogadhatatlannak nevezte az orosz külügyi szóvivő az Egyesült Államok képviselőinek azokat a nyilatkozatait, amelyekben erő alkalmazásával fenyegették meg Szíriát.     Alekszandr Lukasevics Moszkvában kiadott állásfoglalásában úgy fogalmazott, hogy az erő egyoldalú - az ENSZ Biztonsági Tanácsának a felhatalmazása nélküli - alkalmazása a nemzetközi jog egyértelmű megsértését jelentené, és aláaknázná a szíriai válság politikai és diplomáciai megoldásának a távlatait, csak újabb konfrontációs fordulókat okozna és újabb áldozatokkal járna, legyen szó bármennyire is korlátozott jellegű erő bevetéséről. Az események ilyen alakulását nem szabad megengedni - szögezte le.     Az amerikaiak többsége elutasítja, hogy az Egyesült Államok beavatkozzon a szíriai polgárháborúba - derült ki annak a közvélemény-kutatásnak az eredményeiből, amelyet a Reuters és az Ipsos közösen készített. A felmérés szombaton közzétett eredményei szerint a megkérdezett amerikaiak 53 százaléka nem támogatna egy amerikai katonai csapást Szíria ellen. A beavatkozás amerikai ellenzőinek az aránya valamelyest csökkent az utóbbi napokban, hiszen az ezt megelőző közvélemény-kutatás még azt mutatta, hogy a beavatkozást nem támogatók aránya 60 százalékos. A szombaton közzétett adatok szerint a közvélemény-kutatás keretében megkérdezett 708 felnőtt amerikai egyötöde támogatná, hogy az Egyesült Államok katonai csapást mérjen Szíriára.     A franciák többsége ellenzi országuk részvételét egy Szíria elleni katonai fellépésben egy felmérés szombaton közzétett adatai szerint. Francois Hollande francia elnök pénteken bejelentette, hogy Párizs a katonai beavatkozás brit elutasítása ellenére továbbra is támogatja az "arányos és kemény" fellépést a damaszkuszi rezsim ellen. A BVA intézetnek a Le Parisien-Aujourd'hui által közzétett közvélemény-kutatási adatai szerint a válaszolók 63 százaléka ellenzi a katonai fellépést, 58 százalék nem bízik abban, hogy Francois Hollande elnök alkalmas lenne egy francia részvétel vezetésére, 35 százalékuk pedig attól fél, hogy az intervenció az egész közel-keleti térséget lángra lobbanthatja.     A szíriai kormánnyal való szolidaritás jegyében iráni parlamenti küldöttség utazott szombaton Damaszkuszba.     Az ISNA iráni hírügynökség jelentése szerint a medzslisz külügyi bizottságának háromtagú delegációját ötnapos látogatása során fogadja Bassár el-Aszad szíriai elnök is. A küldöttséget Alaeddin Borudzserdi, a bizottság elnöke vezeti. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?