Befejeződtek az összecsapások Kairóban

Kairó |

<p>Hírügynökségi jelentések szerint rendkívül súlyos összecsapások helyszíne volt szombat kora reggeltől az egyiptomi főváros. Az áldozatokról ellentmondásos adatok láttak napvilágot, de az bizonyos, hogy a halottak száma legalábbis több tucatra tehető. A megbuktatott előző államfőt, Mohamed Murszit támogató Muzulmán Testvériség szerint a hadsereg támadt rá a volt elnök mellett tüntetőkre.</p>

 Az iszlamista szervezet délelőtt azt állította, hogy Kairó egyik elővárosában katonák mintegy kétszáz tüntetőt öltek meg és csaknem négyezret megsebesítettek. Az egyiptomi hatóságok - élükön a belügyminisztériummal, valamint az egészségügyi minisztériummal - cáfolták ezt, és mintegy harminc halottról beszéltek.
    A belügyminiszter cáfolta azt is, hogy a tüntetők ellen éles lőszert vetetettek volna be. Azt állította, hogy a tüntetésnek törvényes eszközökkel vetettek véget, és a Muzulmán Testvériséget vádolta a katonák provokálásával.
    A hírügynökségek utaltak arra: ha a Muzulmán Testvériség adatai megfelelnének a valóságnak, a szombati a "legvéresebb" nap Murszi elnök július 3-i megbuktatása óta.
    Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője brüsszeli közleményében sajnálkozásának adott hangot a történtek miatt, és a szemben álló feleket az erőszakos cselekmények beszüntetésére szólította fel. Ashton ezúttal is utalt az egyiptomi politikai foglyok, köztük a megbuktatott államfő szabadon bocsátásának a szükségességére.
    Az egyiptomi hadsereg egyelőre nem foglalt állást a szombati eseményekkel kapcsolatban.
    A Muzulmán Testvériség szóvivője szerint "a katonák nem azért lőttek, hogy megsebesítsék, hanem azért, hogy megöljék a tüntetőket". Az áldozatok túlnyomó többségét a fején vagy a mellén érte a lövés, és a hatóságok könnygázt is bevetettek a tüntetők ellen - állította.
    Mohamed Ibráhim Juszef belügyminiszter szombaton bejelentette, hogy hamarosan feloszlatják a Murszi támogatására két helyszínen szerveződött tiltakozó akciókat, "ülősztrájkokat", amelyek már egy hónapja tartanak. Hangoztatta, hogy a rendvédelmi erők a törvény keretei között lépnek fel, és ügyelnek arra, hogy a lehető legkisebbek legyenek a veszteségek.
    Az egyiptomi katonai hatóságok pénteken rendelték el, hogy az addig is őrizetben tartott Murszit 15 napra helyezzék vizsgálati fogságba. A fő vád szerint Murszi állítólag a Hamász palesztin radikális szervezettel szövetkezve szökött meg 2011-ben egy börtönből, és ennek során köze volt több rab és börtönőr meggyilkolásához, valamint katonák elrablásához. Ezért gyilkossággal is gyanúsítják.
    A Muzulmán Testvériség nevetségesnek minősítette a vádakat. Murszi korábban azt állította, hogy 2011-ben ő és a testvériség 33 másik bebörtönzött tagja nem megszökött Vádi-en-Nátrún város fegyházából, hanem a helyi lakosok nyitották ki nekik a börtön kapuit.
    Az egyiptomi belügyminiszter szombaton arról is beszélt, hogy Murszit valószínűleg ugyanabba a dél-kairói Tora börtönbe szállítják, ahol Mubarak korábbi államfőt és két fiát is őrzik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?