Beengedték a migránsokat a Keleti pályaudvar csarnokába

Budapest |

<p>Beengedték a migránsokat a budapesti Keleti pályaudvar csarnokába csütörtök reggel, ugyanakkor a Nyugat-Európába induló nemzetközi járatokat törölték&nbsp;- jelentette az MTI munkatársa a helyszínről.</p>

Csütörtök reggel visszavonták a rendőröket, akik eddig lezárva tartották a főbejáratot és az oldalbejáratokat is ellenőrizték.  A bevándorlók, akik Nyugat-Európába akarnak utazni, benyomultak a pályaudvar csarnokába, tele vannak a peronok. A hangosbemondó folyamatosan tájékoztat, hogy a Nyugat-Európába induló nemzetközi járatokat törölték, a belföldiek azonban elindulnak.  A Mávinform korábban azt közölte az MTI-vel, hogy csütörtöktől Budapestről nem indulnak közvetlen vonatjáratok Nyugat-Európába. A közlemény szerint a vasúttársaság a vasúti közlekedés biztonsága érdekében döntött így, "további intézkedésig". A nemzetközi jegyeket a menetrend szerinti belföldi járatokon elfogadják. Váczi Viktor, a MÁV Zrt. helyettes szóvivője az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a jelenlegi helyzetben Nyugat-Európába csak a nyugati, illetve az északi határ közvetlen közelében lévő állomásokról lehet utazni külső vasúttársaságokkal, Hegyeshalomról és Szobról. Azért fogadják el a belföldi járatokon a nemzetközi jegyeket, hogy ezekre az állomásokra el tudjanak jutni a Nyugat-Európába tartó utasok. A döntés miatt ezek a járatok külföldi szakaszukon is késhetnek - tette hozzá.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?