Be kell gyűjteni a használt elemek felét

Brüsszel. Tíz év alatt el kell érni, hogy a használt elemeknek legalább a 45 százalékát begyűjtsék az unió területén – határozott a múlt év végén az Európai Parlament (EP) az úgynevezett elemdirektíva elfogadásával, amelyet második olvasatban tárgyaltak meg a képviselők.

Brüsszel. Tíz év alatt el kell érni, hogy a használt elemeknek legalább a 45 százalékát begyűjtsék az unió területén – határozott a múlt év végén az Európai Parlament (EP) az úgynevezett elemdirektíva elfogadásával, amelyet második olvasatban tárgyaltak meg a képviselők. Döntés született a kadmium és a higany használatának korlátozásáról is.

Az elemek direktívájának tervezetét az Európai Bizottság (EB) 2003-ban dolgozta ki. A szabályozás a használt elemek esetében összegyűjtési és újrahasználási kvótákat szab meg, s az előírások szerint a gyártóknak kell állniuk az elemek begyűjtésének és feldolgozásának költségét. Jelenleg Európa-szerte nagy a különbség a tekintetben, hogy az eladott elemek hány százalékát kötelező begyűjteni: Franciaországban ez az arány 16 százalék, Belgiumban viszont már 59 százalék. A direktíva célja harmonizálni a feldolgozás, az újrahasznosítás szabályait, megelőzendő, hogy az elemek égetőkbe kerüljenek, ahol a bennük lévő nehézfémek komoly környezetszennyezést okoznak. Az EP az utolsó pillanatban csökkentette az elemek kötelező begyűjtési arányát 60 százalékról 45 százalékra, a képviselők ugyanis belátták, hogy a 60 százalék elérése 10 év alatt megvalósíthatatlan feladat. (Ausztriának 14 év alatt sikerült elérnie a 40 százalékos begyűjtési arányt.)

A parlament által végül megszavazott szöveg szerint a használt elemek és akkumulátorok begyűjtési aránya hat év után el kell, hogy érje a 25 százalékot, tíz év után pedig a 45 százalékot. A képviselők korlátozták az elemek nehézfémtartalmát is, így az elemek 0,0005 százaléka lehet higany és 0,002 százaléka kadmium (itt kivételt képeznek a biztonsági és riasztó berendezésekben, orvosi eszközökben és vezeték nélküli energia eszközökben használt elemek). A képviselők egyetértettek az EB eredeti javaslatával, miszerint az elemgyártók felelőssége az elemek begyűjtését, újrafelhasználását megszervezni, és ennek a költségeit viselni.

A direktíva arról is rendelkezik, milyen arányban kell visszanyerni a nehézfémeket: a savas elemek átlagos súlyának 65 százalékát, a nikkel-kadmium elemek 75 százalékát, és más elemek 55 százalékát. Az első reagálásokból úgy tűnik, hogy a parlament által kidolgozott javaslattal mindenki elégedett. Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi biztos szerint nem lesz nehéz egyeztetni a parlament és a bizottság álláspontját. A Recharge szervezet által képviselt gyártók szerint „az összegyűjtési arányt menedzselhető szinten” állapították meg. Az autóipar akkumulátorgyártói szerint is sikerült kiegyensúlyozottabbá tenni az eddigi tervezetet. (eurohirek.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?