Basescu: zsarolás, hogy az RMDSZ akadályozza a közigazgatás reformját

Bukarest |

<p>Zsarolással vádolta Traian Basescu román államfő csütörtökön a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ), amely megakadályozta az ország általa javasolt területi-közigazgatási átalakítását.</p>

A román államfő egy televíziós műsorban beszélt erről. Kifejtette, kell lennie egy határnak abban a zsarolásban, amit az RMDSZ tesz azzal, hogy politikai instabilitás előidézésével fenyegetőzik.
Basescu arra utalt, hogy az RMDSZ kilátásba helyezte, kilép a kormányból, ha akarata ellenére végrehajtják a közigazgatás átszervezését. Az RMDSZ-nek egy ilyen esetleges döntése lehetetlenné tenné az Emil Boc vezette kabinet további kormányzását. A kormánykoalíció az RMDSZ múlt heti elutasító döntése nyomán úgy határozott, hogy őszre halasztja a közigazgatás átszervezését.
A román elnök kifejtette: nem tartja korrektnek, hogy egy nemzeti kisebbséget képviselő párt megakadályozza a többség kedvező fejlődését etnikai érdekekből. Basescu szerint a magyar politikusoknak érdekük fenntartani a megyei tanácsokat, de meg kell gondolniuk, meddig tolják ki az "etnikai ellenállás" határát, hiszen amikor miattuk sérül a többség érdeke, akkor ez az ellenállás mérgezővé válhat.
Hozzátette: még bízik abban, hogy méltányos megoldást találnak ősszel az RMDSZ vezetőivel a közigazgatás átszervezésének kérdésében. Basescu leszögezte: egy kisebbség miatt nem szenvedhet kárt a többség érdeke.
Basescu elismerte, hogy a román kormánykoalíció fő erejét képező Demokrata Liberális Párt (PDL) egyes politikusai sem támogatták a közigazgatási átszervezést, szerinte ugyancsak politikai érdekekből.
A román államfő nyolc "óriásmegye" létrehozását javasolta egyötödére csökkentve a jelenlegi megyék számát. Ezt a tervet azért utasította el az RMDSZ, mert a romániai magyarság csaknem 90 százalékát befogadó két óriásmegyében a magyar lakosság számaránya 30, illetve 20 százalék alá csökkent volna.
Kompromisszumos megoldásként Basescu tíz megye létrehozását javasolta úgy, hogy a magyarok által többségben lakott Hargita és Kovászna megyék külön közigazgatási egységként megmaradjanak. Az RMDSZ azért vetette el ezt a javaslatot is, mert megosztotta volna a magyarságot vagyis a jelenlegi Maros megye egy jövendő óriásmegyébe olvasztva elveszítette volna minden lehetőségét a döntések befolyásolására, akárcsak Bihar, Szatmár, Szilágy és Kolozs megyék magyar közösségei.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?