Bangladesben a tüntetők megostromoltak egy börtönt

Bangladesben a tüntetők megostromoltak egy börtönt

A bangladesi tüntetők pénteken megrohamozták a főváros, Dakka központjában lévő Narszingdi negyedben álló börtönt, foglyok százait szabadították ki, majd felgyújtották az épületet – közölte egy rendőrtiszt az AFP francia hírügynökséggel.

 Az értesülést Musumi Szárker, egy magas rangú helyi vezető is megerősítette, de további részleteket nem közölt.

A kormány kijárási tilalomról döntött, és felvonultatja a hadsereget – közölte az AFP-vel a kormányfő kabinetje.

A tiltakozások június végén kezdődtek a kormányzati állások 30 százalékát a bangladesi háborús veteránok rokonai számára fenntartó kvóta megszüntetését követelve. A több mint 170 milliós muszlim országban a diplomásokat akut álláshiány sújtja, és ellenzői szerint a kvótarendszer az országot 2009 óta vezető, 76 éves Vazed Haszina miniszterelnököt támogató csoportok gyerekeinek kedvez.

A tüntetések erőszakos összecsapásokba torkolltak a tüntető diákok, valamint a rendőrök és ellentüntetők között, amelyekben kedd óta legkevesebb százöten haltak meg az AFP-nek a kórházak közlésén alapuló legfrissebb összesített adatai szerint.

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa elítélte pénteken a megtorlást, és bírálta a tüntető diákokkal szembeni „rendkívül megdöbbentő és elfogadhatatlan” támadásokat.

Volker Türk közleményében „pártatlan, gyors és kimerítő” vizsgálatot követelt a sok ember életét kioltó támadások ügyében, „amelyeknek az elkövetőit felelősségre kell vonni”. A főbiztos önmérsékletre szólított fel minden felet, és emlékeztette a biztonsági erőket, hogy az erő mindenféle alkalmazásának összhangban kell állnia az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi jogszabályokkal.

A főbiztos aggodalmát fejezte ki azok miatt az értesülések miatt, amelyek szerint a hatóságok félkatonai egységeket – határőröket és a gyorsreagálású zászlóaljat – is kivezényelnek a tüntetők ellen, amelyeknek „nagy múltja van az emberi jogok megsértésében”.

A diákok pénteken ismét utcára vonultak a pénteki ima után tervezett ellentüntetés előtt. Szemtanúk elmondása szerint a rendőrség könnygázt vetett be a 20 millió lakosú Dakka több negyedében. A gyülekezési tilalom ellenére pénteken Dakkában tartott tüntetések során legkevesebb ötvenkét ember halt meg a dakkai klinika névjegyzéke szerint.

Az AP amerikai hírügynökség fotóriportere szemtanúja volt, amint határőrök rálőttek egy több mint ezer fős tömegre, amely a bangladesi állami televízió (BTV) székháza előtt gyűlt össze, amelyet a tüntetők előző nap megrohamoztak és felgyújtottak. A határőrök karabéllyal és hanggránátokkal, a rendőrök pedig gumilövedékkel támadtak a tiltakozókra.

A közbiztonságra hivatkozva a rendőrség betiltotta a nagygyűléseket, felvonulásokat és nyilvános gyülekezéseket pénteken Dakkában.

Pénteken ismét jelentős akadozások voltak a távközlési szolgáltatásokban.

A rendőrség bejelentette, hogy őrizetbe vette Dakkában az egyik legismertebb ellenzéki vezetőt, Ruhul Kabir Rizvi Ahmedet, a Bangladesi Nemzeti Párt (BNP) egyik vezetőjét, de, hogy miért, azt nem közölték.

Az Independent Television kereskedelmi csatorna szerint a csütörtöki tüntetéseken több mint hétszáz ember sebesült meg, közöttük 104 rendőr és 30 újságíró. A televízió szerint az ország 64 körzete közül 26-ban voltak összecsapások.
 

A rendőrség megerősítette, hogy mintegy száz rendőr megsebesült, mintegy ötven rendőrbódét gyújtottak fel. A BTV, amelynek a székházát csütörtökön felgyújtották, pénteken nem sugárzott műsorokat.     

Haszina kormánya 2018-ban a diáktüntetések hatására már eltörölte a kvótarendszert, de júniusban a bangladesi felsőbíróság megsemmisítette a döntést és ismét hatályba helyezte a függetlenségi háború veteránjai rokonaiknak kedvező kvótákat. A legfelsőbb bíróság, amely augusztus 7-re tűzött ki meghallgatást Haszina kormányának a felsőbírósági döntés elleni fellebbezése nyomán, a meghallgatásig felfüggesztette a felsőbíróság döntését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?