Ban Ki Mun: visszaüthet az emberi jogok elnyomása

Asgabat |

<p>Az emberi jogok elnyomása visszaüthet, és a szélsőséges ideológiák malmára hajthatja a vizet - figyelmeztetett az ENSZ főtitkára, aki az egykori szovjet Közép-Ázsiába látogatott.</p>

Ban Ki Mun szombaton Türkmenisztánt kereste föl, amely az emberi jogi csoportok szerint az egyik legelszigeteltebb és leginkább despotikus ország a térségben. A fővárosban, Asgabatban diákok előtt mondott beszédében elismeréssel szólt a térség gazdasági növekedéséről, összehasonlítva azzal, amit öt évvel korábbi látogatásakor látott, de hozzátette: aggodalommal halotta, hogy "bizonyos vonatkozásokban romlik az emberi jogok helyzete, beszűkül a demokratikus tér".

"A szabadságjogok korlátozása a stabilitás illúzióját keltheti rövid távon. A felszínen a dolgok nyugodtnak látszanak. Talán nincsenek utcai tüntetések, de a szólásszabadság megvonása erjedéshez vezethet a mélyben, és végül szélsőséges eszmék forrják ki magukat" - mondta a hallgatóságnak.

"Ha nem sikerül tiszteletben tartani az emberi jogokat, ha nem lehet elszámoltatható intézményeket létrehozni, akkor szakadékok alakulnak ki a társadalomban. Minél mélyebbek ezek, annál nagyobb teret kapnak a szélsőségesek. Úgy látom, hogy ez a jelenség erősödőben van a térségben, és ez mélyen nyugtalanít" - jelentette ki.

Ban Ki Mun találkozott Gurbanguly Berdimukhammedow türkmén elnökkel, majd egy nyilatkozatban hangsúlyozta, hogy a független megfigyelőket be kell engedni azokra a helyekre, ahol embereket tartanak fogságban.

Az ENSZ-főtitkár előzőleg Üzbegisztánban volt, ahol felszólította Iszlam Karimov elnököt, hogy állítsa le a kényszermunkát a gyapotföldeken és javítson az elítéltekkel való bánásmódon. Kirgizisztánban, ahol csütörtökön járt, arra kérte a hatóságokat, hogy pártatlanul vizsgálják ki az etnikai összetűzéseket, amelyek több mint 400 emberéletet követeltek öt éve, és még mindig megosztják az országot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?