Bajnai Gordon: a magyarországi szlovákok gazdagítják az országot

Dabas-Sári |

<p>A magyarországi kisebbségek, ezen belül a magyarországi szlovákok gazdagítják az országot, az ország jobb attól, hogy vannak kisebbségeink, akik ápolják, életben tartják, művelik a hagyományokat, használják nyelvüket - mondta Bajnai Gordon miniszterelnök a magyarországi szlovákok napján szombaton Dabas-Sáriban.</p>

A kisebbségek napjának megtartása jó hagyomány, amely mutatja, hogy jól működik az Alkotmányban foglalt kisebbségvédelem, a békés egymás mellett élés, sőt egymással együttélés - mondta a kormányfő a település tájháza előtt felállított színpadon.
    Bajnai Gordon hangsúlyozta: az önök múltja, hagyományai, ünnepeik, az önök kultúrája, amely gazdagítja a magyar kultúrát, integráns része a Magyar Köztársaságnak és az önök jelene, az élő nyelv használata is fontos része az ország működésének.
    A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy az Országos Szlovák Önkormányzat által átvett és létrehozott intézmények jelen vannak azokon a településeken, ahol nagy számban élnek szlovák nemzetiségű magyar állampolgárok.
Bajnai Gordon megköszönte, hogy ezek az intézmények a szlovák közösségi élet motorjává váltak.
    A kormányfő szerint a kisebbségek fejlődésének, gyarapodásának alapja az anyanyelv ápolása, ehhez pedig nyelvoktatásra van szükség. Hangsúlyozta, hogy a szlovák kisebbségi önkormányzat kiemelten aktív, három intézményt is működtet sikeresen, és más lehetőségeket is kínál a szlovákul tanulóknak. Ilyen például a békéscsabai szlovák iskola, amelyet a magyar kormány és az Európai Unió 100-100 millió forinttal támogatott, hogy fejlődni tudjon az intézmény - tette hozzá.
    Bajnai Gordon megemlítette a magyar kormány egyik tavalyi döntését, amellyel tehetséggondozó ösztöndíjat írt ki olyan általános iskolásoknak, akik szlovák nyelven szeretnék folytatni középiskolai tanulmányaikat. A kormányfő
megtiszteltetésnek nevezte, hogy az elmúlt napokban Magyarországon találkoztak a világ különböző részein élő szlovákok képviselői. Jöjjenek máskor is! - fűzte hozzá.
    A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország tiszteli, értékeli és segíti a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítését, és támogatja, hogy azokat a mindennapokban gyakorolják.
    "Ugyanezt várjuk el azoktól az országoktól, ahol magyar kisebbségek élnek" - hangoztatta Bajnai Gordon.
    A kormányfő a beszéde végén kijelentette, a magyar kormány továbbra is partnere lesz a magyarországi szlovákok választott testületének, hogy segítsen abban: a szlovákok nemzetiségi kultúrája "minél inkább élő, gyarapodó, Magyarország kultúráját gazdagító maradhasson".
    Bajnai Gordon a beszéde után a színpad mellett találkozott az ünnepségen megjelent Dušan Čaplovič szlovák miniszterelnök-helyettessel, akivel biztonsági emberek és újságírók gyűrűjében negyedórát beszélgetett.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?