Azonosították a franciaországi merénylőt, korábban megfigyelték

Párizs |

<p>Azonosították a közép-franciaországi Lyonhoz közeli Saint-Quentin-Fallavier egyik vegyi üzeme ellen elkövetett feltehetően iszlamista merénylet elkövetőjét - közölte pénteken a helyszínen &nbsp;Bernard Cazeneuve belügyminiszter.</p>

"Annyit már tudunk, hogy Yassim Salhiról van szó, akit radikalizálódás miatt 2006-ban megfigyeltek, de 2008-ban nem újították meg a megfigyelést. Nem büntetett előéletű" - mondta a miniszter. Hozzátette, hogy feltételezett tettestársakat is őrizetbe vettek.    A férfi, akit a támadás helyszínén vették őrizetbe, 1980 márciusában született, és Lyon közelében, Saint-Priest településen lakik, marokkói származású, három gyermek apja.       A megyei prefektúra szerint a férfi egy behajtási engedéllyel rendelkező gépkocsival hajtott be délelőtt 10 óra előtt az üzem területére. A járművel feltehetően ellopta.       Egy ember meghalt és kettő könnyebben megsebesült a Lyontól mintegy húsz kilométerre található ipari zónában, a vegyi anyagokat és gázpalackokat is gyártó Air Products amerikai cég területén elkövetett támadásban. A nyomozók a vegyi üzem kerítésére erősítve találták meg annak az embernek a levágott fejét, aki a merénylet halálos áldozata, akinek azonosítása még folyamatban. Az arcán arab nyelvű feliratok voltak. A tettes vagy tettesek egy gépkocsival törtek be a telep udvarára, és akkor történt a robbanás, amelyben két helybeli ember könnyebben megsérült. Egyes források szerint az egyik támadó kezében iszlamista zászlót lengetett.     A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a kormány hónapok óta mindent intézkedést megtett a franciák védelmében a terrorfenyegetettséggel szemben, "amelyet illetően nem győzi mondani, hogy magas". Két új törvényt fogadott el parlament, s a titkosszolgálatok jogköreit megerősítő törvényről pedig két nappal ezelőtt szavazott a nemzetgyűlés.    A kormány a 17 áldozatot követelő januári párizsi terrortámadásokat követően helyezte kilátásba a hat titkosszolgálati szerv megerősítését. Azok ezentúl előzetes bírói engedély nélkül beépülhetnek a feltételezett terroristák közé, megfigyelhetik és lehallgathatják őket, továbbá e-mailek és telefonbeszélgetések tartalmához is hozzáférhetnek.   A Brüsszelben tartózkodó Francois Hollande államfő jelezte: azonnal visszaindul Párizsba, ahol délután fél 4 órára összehívta a védelmi tanács ülését, amelyen telefonon részt vesz a Kolumbiában tartózkodó Manuel Valls kormányfő is. A miniszterelnök azt követően megszakítja hivatalos útját és a nap folyamán ő is hazautazik Párizsba.    Nicolas Sarkozy volt államfő, az ellenzéki jobbközép Köztársaságiak vezetője közleményben kérte a kormánytól, hogy vonja le a támadás következményeit, és növelje a készültségi szintet az országban. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?