Azonnali tárgyalást ajánlott egymásnak a palesztin és az izraeli vezető

New York |

<p>Azonnali tárgyalást ajánlott egymásnak pénteken az ENSZ-közgyűlés általános vitájában a szónoki emelvényről Mahmúd Abbász, a palesztin hatóság elnöke és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, miután a palesztin vezető hivatalosan kérelmezte a világszervezet főtitkárától, hogy ismerjék el hivatalos tagállamként az általa képviselt entitást.</p>

Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár hivatala bejelentette, hogy a folyamodványt továbbították az ENSZ Biztonsági Tanácsának. A testület először hétfőn konzultál majd, de a szavazásra várhatóan hónapokig várni kell majd. A palesztin lépés nyomán a két fél között közvetítő ”kvartett” – az Egyesült Államok, az EU, Oroszország és az ENSZ – képviselői, közleményt adtak ki, amelyben arra hívták fel az izraelieket és a plaesztinokat, hogy egy hónapon belül üljenek ismét tárgyalóasztalhoz, három hónapon belül terjesszék elő a határokra és a biztonságra vonatkozó álláspontjaikat, s 2012 végéig kössék meg a végső státuszról rendelkező békeszerződést.

A Közgyűlés általános vitájában Abbász azonban az izraeli-palesztin válság rendezésére vonatkozó nemzetközi megállapodások tiszteletben tartását és a megszállt területeken létesített zsidó telepek további bővítésének azonnali leállítását szabta a tárgyalások feltételéül, Netanjahu viszont feltétel nélküli egyezkedést ajánlott, még pénteken, az ENSZ New York-i székházában.

"Találkozzunk még ma az ENSZ-ben. Nem tudok egyedül békét teremteni. Nem tudom megteremteni e békét ön nélkül” – üzente Netanjahu Abbásznak még a kvartett felhívása előtt. "Mindketten Ábrahám gyermekei vagyunk, s sorsunk összefonódott” - tette hozzá.

A palesztin elnököt a hivatalos delegációk többsége és a teremben lévő civil szervezetek képviselői felállva üdvözölték, amikor bejelentette, hogy átnyújtotta az ENSZ-főtitkárnak a státuskérelmet. Az izraeli miniszterelnök, noha azzal vezette fel szónoklatát, hogy nem tapsot aratni jött, hanem az igazságot elmondani, mégis kiváltotta több küldöttség tetszésnyilvánítását.

Az MTI kérdésére, hogy Magyarország képviselői milyen magatartást tanúsítottak a palesztinelnök bejelentésének szóló ünneplés alatt, Tóth József, a külügyminisztérium sajtófőnöke kijelentette, hogy magyar diplomaták nem szoktak részt venni ovációkban, s a világszervezet Közgyűlése is egy munkahely, ahol mindenki a saját feladatát végzi.

Mahmúd Abbász, miután hosszan sorolta a palesztinokat a „gyarmati katonai megszállás” során elszenvedett sérelmeket, hangsúlyozta, hogy a palesztinok teljes jogú tagállamként való elismerése segíti a békefolyamatot, és felszólította azokat az országokat, amelyek még nem ismerték el a palesztin államiságot, hogy ezt mihamarabb tegyék meg. Netanjahu, aki az iszlám radikalizmus közel-keleti előretörésének veszélyeiről és Izrael jogos biztonsági igényeiről beszélt, ezzel szemben azt hangoztatta, hogy a palesztinoknak az állammá válásuk előtt a zsidó állam biztonságát szavatoló békeszerződést kell kötniük Izraellel.

Magyarország kész érdemben hozzájárulni minden olyan erőfeszítéshez, amelynek célja, hogy megerősítse az ENSZ konfliktusmegelőző és közvetítő képességét - jelentette ki az általános vitában Schmitt Pál köztársasági elnök, emlékeztetve a jelenlévőket arra, hogy Magyarország a 2012-2013-as időszakra megpályázta az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) tagságát.

A BT öt új nem állandó tagjáról október 13-án dönt titkos szavazással a 193 tagú nemzetközi szervezet Közgyűlése.

Schmitt Pál hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is támogatja az ENSZ Alapokmányába és a nemzetközi jogba foglalt elveket és célkitűzéseket, így a nemzetek közötti egyenlőséget, a viták békés rendezését és az emberi jogok tiszteletben tartását.

"Hiszünk a konfliktuskezelés integrált megközelítésében, s támogatni fogjuk a biztonság és a fejlődés kérdéseinek egységes kezelését, valamint azt, hogy erősödjön az együttműködés a Biztonsági Tanács és az ENSZ többi fő szerve között" – jelentette ki az államfő.

Schmitt Pál hangsúlyozta, hogy Magyarország a legjobb tudása szerint továbbra is hozzá fog járulni a mai kihívások kezeléséhez olyannyira nélkülözhetetlen ENSZ-rendszer országai közötti globális együttműködés erősítéséhez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?