Az utóbbi négy év nyári hőhullámai miatt több mint kétszázezer ember vesztette életét Európában

időjárás meleg

Az utóbbi négy év nyári hőhullámai miatt több mint kétszázezer ember vesztette életét Európában – közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója, arra is figyelmeztetve, hogy a visszatérő hőhullámok az éghajlatváltozás válságjelenségei.

Hans Kluge a WHO új, az emberek szélsőséges hőségtől való védelmét célzó irányelveit ismertetve azt mondta, hogy az Európai Unióban és társult országaiban regisztrált halálesetek többségét „teljes mértékben meg lehetett volna előzni”.

A regionális igazgató szerint az utóbbi évek szélsőséges hőségei a kioltott emberéleteken túl további több millió ember számára okoztak fizikai és mentális nehézségeket.

Hangsúlyozta: „összehangolt, erőteljes és intézményes válaszra” van szükség a hőségek okozta, „rendszerszintű válság” leküzdéséhez – emelte ki.

A WHO által javasolt intézkedések közé tartozik az árnyékolt területek bővítése a városokban, az idős emberek kiszáradásának megelőzése a szociális szolgáltatások fejlesztése révén, valamint a tanárok és gondozók célirányos kiképzése arra, hogy fel tudják ismerni a hőség okozta betegségek tüneteit. További javasolt intézkedés, hogy a nap legmelegebb időszakaiban munkaszüneteket kell tartani, illetve rugalmas műszakokat kell bevezetni a munkahelyeken; és a hőhullámok idején növelni kell az egészségügyi intézmények személyzeti létszámát. A szervezet azt is szeretné elérni, hogy a tagországok helyi hatóságai dolgozzanak ki a saját akcióterveket a hőség káros egészségügyi hatásai elleni fellépésre.

A javasolt intézkedések egyértelmű célja az hogy a nyári hőhullámok miatt vagy azokkal összefüggésben ne haljon meg több ember – emelte ki Hans Kluge.

A WHO adatai szerint a szélsőséges hőség évről évre több halálozást és megbetegedést, valamint több milliárd dolláros gazdasági veszteségeket okoz.

Nem megfelelő hozzászólás jelentése

Nem megfelelő a hozzászólás?

A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?