Az USA nem ismeri el a kurd függetlenségről tartott népszavazást

Washington |

<p>Az Egyesült Államok nem ismeri el az autonómiával rendelkező iraki Kurdisztánban a függetlenségről szeptember 25-én tartott népszavazás eredményét - adta tudtul pénteki közleményében az amerikai külügyminiszter.</p>

Rex Tillerson a dokumentumban sürgette a szereplőket, hogy hagyjanak fel a fenyegetésekkel. Leszögezte: "az Egyesült Államok nem ismeri el az egyoldalú népszavazást", és egyúttal párbeszédre szólította fel az érintett feleket.

Washington álláspontja szerint a Kurdisztáni Regionális Kormányzat által megtartott hétfői referendum és az eredménye nem legitim.

Tillerson úgy fogalmazott:  "továbbra is az egységes, szövetségi berendezkedésű, demokratikus és virágzó Irakot támogatjuk". Hozzátette: az amerikai kormányzat nyugalomra int, és "minden érintett féltől, beleértve Irak szomszédaitól is, azt kéri, hogy utasítsanak el minden egyoldalú intézkedést és erőszakot". Sürgette a kölcsönös vádaskodások és megtorlásokkal történő fenyegetések befejezését is.

Az iraki kurdok szeptember 25-i népszavazásukon elsöprő többséggel támogatták egy független állam létrehozását. A referendum eredményét, sem az iraki vezetés, sem a környező államok nem ismerik el, és végül Maszúd Barzani, a kurd autonóm területek elnöke bejelentette, hogy két évig "jegelik" a népszavazás eredményét. 

Az Egyesült Államok már a népszavazás előtt többször jelezte, hogy nem ért egyet a referendum kiírásával, és kérte is a kurd vezetőket, hogy vonják vissza azt. Az amerikai elnök azonban - ellentétben Emmanuel Macron francia államfővel - még nem vette fel a közvetlen kapcsolatot Haider al-Abadi, iraki kormányfővel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?