Az űrállomás legénysége befogta a Dragont

Cape Canaveral |

<p>A Nemzetközi Űrállomás legénysége befogta a világ első magán teherűrhajóját, a Dragont - jelentették be pénteken a Kennedy űrközpontban.</p>

A befogáshoz az űrállomás 17,7 méter hosszú robotkarját használta Donald Pettit és André Kuipers asztronauta. A művelet két órát csúszott a tervezetthez képest, és így később kerül sor a tényleges összekapcsolódásra is. A késlekedés oka a jármű fő navigációs berendezésének a hibája volt, ezt pedig az űrállomás Kibo nevű, japán moduljáról visszaverődő fény okozta, amely megzavarta a szenzorokat - mondták el az űrközpontban.

A Dragon közel fél tonna utánpótlást szállít az űrhajósoknak, és visszatérőben kísérleti anyagokat hoz vissza a Földre. Ez az első magáncég által tervezett és megépített űrhajó, így az útját korszakalkotó jelentőségűnek tekintik, már csak ezért is, mert az eddigi teherűrhajókkal szemben le is tud szállni.

Az amerikai űrhivatal, a NASA a későbbiekben a SpaceX vállalat járművét akarja használni a teherszállításon kívül kozmonauták utaztatására is, megtörve Oroszország monopóliumát, amely azóta alakult ki ezen a területen, hogy leállították az utolsó amerikai űrrepülőgépet is, és az amerikai űrhajók újabb nemzedéke még nem készült el.

A Dragon május 31-én indul vissza, és még aznap leereszkedik ejtőernyővel a Csendes-óceán kaliforniai térségébe.

(Frissítés: 19:22)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?