Az ukrán rendőrség tömeges zavargások tervezésével gyanúsított csoportot vett őrizetbe

ukrajna oroszország

Az ukrán rendőrség őrizetbe vett egy csoportot, amelynek tagjait azzal gyanúsítja, hogy tömeges zavargásokat készítettek elő a fővárosban, Kijevben és más ukrajnai városokban, hogy bizonytalanságot idézzenek elő, miközben nő a feszültség a szomszédos Oroszországgal.  

A vasárnapi intézkedésről Denisz Monasztirszkij belügyminiszter hétfőn számolt be.

A tárca vezetője televíziós tájékoztatóján elmondta, hogy mintegy ötezer ember vett volna részt a zavargásokban és a rendőrséggel történő összecsapásokban öt észak- és közép-ukrajnai városban.

"Ez az előre tervezett akció erőszakos cselekmények és zavargások szervezését célozta, semmi köze nem volt a békés tüntetésekhez" - tette hozzá.

A műveletnek "az lett volna a célja, hogy megingassa, destabilizálja az ukrajnai belső helyzetet".

A miniszter nem közölte, hogy hány embert vettek őrizetbe, és azt sem, hogy kik álltak a tervezett zavargások mögött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?