Az ukrán parlament elfogadta a sokat vitatott nyelvtörvényt

Kijev |

Az ukrán parlament elfogadta csütörtökön a sokat vitatott nyelvtörvényt, amely ellen a közelmúltban hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát.

 

Az ukrán hírügynökségek szerint a törvény elfogadásához legalább 226 képviselői szavazatra volt szükség, de ennél jóval többen, 278-an támogatták, köztük a Petro Porosenko leköszönő államfő mögött álló párt 106 honatyája is.

A törvény a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát, a szabályok megsértéséért pedig jogi felelősségre vonást is kilátásba helyez. A jogszabály kimondja, hogy "nyelvellenőrök" fognak ügyelni a törvény betartására. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke a minap úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a törvény tervezete elfogadhatatlan, mert felszámolná a kisebbségek valamennyi eddig élvezett nyelvi jogát.

A parlament még tavaly októberben fogadta el első olvasatban az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvényjavaslatot, és február végén kezdett vitázni a törvény végleges változatáról. A jogszabályhoz több mint kétezer módosító indítványt nyújtottak be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?