Az ukrán kormány két év alatt újjá akarja építeni a kahovkai vízerőművet

Az ukrán kormány két év alatt újjá akarja építeni a kahovkai vízerőművet

Az ukrán kormány határozatot fogadott el a felrobbantott kahovkai vízerőmű helyreállításának projektjéről – jelentette be kedden Denisz Smihal miniszterelnök.

A határozat szerint a kormány két év alatt tervezi újjáépíteni a Herszon megyei vízerőművet – közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Smihal szavai szerint az első ütemben minden építményt megterveznek, és előkészítik a helyreállításhoz szükséges alapot. A második szakasz csak azután kezdődik, hogy az ukrán erők visszafoglalják az orosz csapatoktól azt a területet, ahol az erőmű áll. Ez tartalmazza ugyanis a tényleges építési munkálatokat. A projektet a gazdasági minisztérium koordinálja, a megrendelő az Ukrenerho állami áramszolgáltató vállalat lesz.

Az ukrán agrárminisztérium korábbi közlése szerint az erőmű tényleges helyreállítása több évig eltarthat, ugyanis csak ahhoz 2–3 év kell, hogy feltöltsék a víztározót, és a vízszint elérje a gátat. Ezt követően még időre lesz szükség az 1970–1990-es években épült csatornák és öntözőrendszerek javítására és helyreállítására. A vízerőművet üzemeltető Ukrhidroenerho állami vállalat becslése szerint pedig maga az építkezés legalább öt évig eltart, mivel egy teljes vízi komplexumról van szó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?