Az ukrán kormány épületénél robbantottak

Kijev |

<p>Robbanás történt Kijevben a kormány épületének közelében csütörtökön, hárman megsebesültek - közölte az ukrán főváros rendőrsége.</p>

A közlemény szerint a belvárosban bekövetkezett robbanás körülményeit még vizsgálják a rendőrség szakemberei, köztük tűzszerészek is, akik igyekeznek megállapítani, milyen robbanószerkezet lépett működésbe. 

Szemtanúk egy sebesült nőt láttak feküdni az aszfalton. Ukrán hírügynökségi jelentések szerint rajta kívül egy másik nő és egy férfi sebesült meg, utóbbi a fején.

Olena Hitljanszka, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szóvivője a 112 Ukrajina hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy az esetet egyelőre nem minősítették a hatóságok terrorcselekménynek, hanem csak garázdaságnak. 

Egy szemtanú a Facebookon az UNIAN ukrán hírügynökség szerint azt írta, hogy a robbanószerkezetet Azerbajdzsán kijevi nagykövetségének egy gépkocsijából dobták ki az utcára. 

A hírtévé internetes portálja emlékeztetett arra, hogy az SZBU előző nap nyilvánosságra hozta, vannak olyan értesülései, amelyek szerint terrorcselekmények várhatók a csütörtöki függetlenség napi ünnepségeken. Vaszil Hricak SZBU-főnök közölte, hogy emiatt a hatóságok jelentős erővel lesznek jelen a köztéri tömegrendezvényeken. 

Csütörtökön délelőtt Kijev belvárosában katonai parádét tartottak. Ukrajna 4500 katonája mellett nyolc NATO-tagállam, valamint Grúzia és Moldova is felvonultatott katonákat a díszszemlén, amelyen részt vett James Mattis amerikai védelmi miniszter is. 

A nemzeti ünnepet megelőző napon, szerdán az SZBU közölte, hogy trotil töltetű, detonátorral és időzítővel felszerelt robbanószerkezetet fedeztek fel a hatóságok a Kárpátaljával szomszédos, nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyeszékhely városban, egy fürdőhely melletti gyalogoshíd alatt. A tűzszerészek, akik lakossági bejelentésre szálltak ki a helyszínre, felrobbantották a szerkezetet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?