Az ukrán elnök elrendelte valamennyi törvénytelen fegyveres szervezet lefegyverzését

Kijev |

<p>Az Ukrajnában működő összes törvénytelen fegyveres szervezet lefegyverzésére utasította hétfőn Petro Porosenko ukrán elnök az Ukrán Biztonsági Szolgálatot (SZBU) és a belügyminisztériumot az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) katonai kabinetjének kijevi ülésén.</p>

Az államfő kijelentette, hogy „egyetlen politikai erőnek sincs joga fegyveres alakulatok felállítására”. Szerinte ez az igazi ukrán hazafiak lejáratása. „Egyetlen politikai erőnek sem lehet és nem is lesz semmilyen fegyveres sejtje” – idézte az elnököt az Unian ukrán hírügynökség.    A szombati munkácsi lövöldözés miatt összehívott tanácskozáson Porosenko kifejtette: meglepő módon a feszültség a Donyec-medencei ütközőövezetben fokozódott, párhuzamosan a helyzet destabilizálására irányuló kísérlettel a távoli hátországban, ezer kilométerre a frontvonaltól, ahol emberek jelentek meg nehézfegyverzettel. „A helyzet destabilizálása háború idején erős csapás az ország védelmére, az állam védelmi képességére, és ezt a hatalom nem engedheti meg” – hangsúlyozta.    Az elnök rámutatott: a belügyminisztériumnak, az SZBU-nak és a többi rendvédelmi szervnek teljesítenie kell a kötelességét valamennyi törvénytelen fegyveres alakulat lefegyverzését illetően.    Az ülésen az államfő azt is kijelentette, hogy a konfliktus Munkácson a csempészüzlet újrafelosztása miatt robbant ki. „A munkácsi események rávilágítottak több olyan idült problémára, amelyek azonnali megoldást igényelnek” – tette hozzá, megjegyezve, hogy a klánosodásra, csempészetre, korrupcióra gondol. „Az, ami ott történik, nem fekete-fehér, hanem megdöbbentően fekete” – állapította meg.    Porosenko kijelentette, hogy határozott cselekvést vár a rendvédelmi szervektől a csempészet elleni harcban. „Szigorú és elvszerű vizsgálat alá kell vonni mindenkit, akinek ehhez köze van. Házkutatásokra, őrizetbe vételekre és közvetlen bűnügyi felelősségre vonásra van szükség. Nem segíthetnek sem a képviselői mandátumok, sem a hatalomhoz fűződő kapcsolatok” – hangoztatta.    Az elnök utasította az illetékes szerveket, hogy a lefolytatott vizsgálatok nyomán vonják le a személyi konzekvenciákat. „A csempészés nem kimondottan kárpátaljai probléma. Amint elkezdtük meghúzni a csavarokat, azonnal felszínre került a szenny. A kárpátaljai csempészek kihívást intéztek egész Ukrajnához. Kijelentem: állunk e kihívás elé” – hangsúlyozta Petro Porosenko az RNBO ülésén. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?