Az RMDSZ továbbra is játékban marad

Bukarest. A jövőben sem lehet figyelmen kívül hagyni az RMDSZ-t, bármilyen kormánytöbbséget is akar majd kialakítani valaki a liberális-demokrata Traian Basescu győzelme után – hangsúlyozta tegnap Markó Béla, közvetlenül azután, hogy Nastase elismerte vereségét.

Nem sokkal később vált ismertté Basescu nyilatkozata, amely lényegében alátámasztotta azt, amit Markó mondott. A győztes bejelentette: azt akarja, hogy pártja vezetésével kormányzati többség jöjjön létre a parlamentben. Traian Basescu közölte: az RMDSZ-szel és a jelenlegi kormánypárti szövetség kisebbik pártjával, a Humanista Párttal képzeli el a kormányalakítást. (A szélsőséges Nagy-Románia Párt bevonását a kormányzásba az EU-csatlakozás előtt Brüsszel sem nézné jó szemmel.)

A teljes győzelmének bejelentését követő első televíziós nyilatkozatában Basescu hangoztatta: azt akarja, biztos lábakon álló kormánnyal vágjon neki az ország az előtte álló fő feladat teljesítésének, a 2007-re kitűzött uniós csatlakozás megvalósításának. További külpolitikai teendői között jelölte meg Románia helyzetének megerősítését a NATO-ban. Hangsúlyozta, hogy a román külpolitika fő tengelye az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával való stratégiai partnerség lesz. Belpolitikai téren tevékenysége legfőbb céljául a korrupció elleni harcot, a szegénység felszámolását jelölte meg. Kulcsfontosságúnak mondta a román állami közintézmények mentesítését a pártok politikai befolyásától. Ugyancsak elengedhetetlennek nevezte a törvényesség érvényesítését az állami élet minden területén. Nemzetbiztonsági fenyegetésnek minősítette a korrupciót, ezért nemzetvédelmi célnak tekintette e jelenség elleni harcot. Államfői feladatai közé sorolta a román nemzeti összefogás helyreállítását, a civil társadalom felkarolását, az utóbbi években megtépázott romániai sajtószabadság helyreállítását.

A BBC a választásokkal kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy Romániában az elnöknek nincs széles jogköre, de ő nevezi ki a miniszterelnököt. Mind a kormányfő, mind az államfő kulcsfigura lesz a mostani romániai parlamenti patthelyzetben – írta a BBC.

Markó Béla nyilatkozatában megállapította, a romániai magyarok részvétele kisebb volt a kelleténél a vasárnapi, 2. fordulóban. Az urnák elé járuló magyarok több mint 75 százaléka hallgatott az RMDSZ felhívására, ezért Nastaséra adta voksát. A szövetség részben azért ajánlotta a magyar szavazóknak Nastasét, mert nem tartott kívánatosnak egy kohabitációs (társbérleti) helyzetet, amelyben a kormánytöbbség és az államelnök eltérő politikai színt képvisel. Markó emlékeztetett: Nastase az elmúlt négy évben miniszterelnökként hozzájárult néhány, a magyarság számára fontos kérdés megoldásához. „Ezekre tekintettel alapos indokaink voltak Nastase támogatására, kéznyújtással válaszoltunk. Azok a magyarok, akik Nastaséra szavaztak, lényegében erre a kéznyújtásra voksoltak.”

A kérdésre, hogy mi lehetett az oka a magyarok alacsony részvételi arányának, Markó úgy vélekedett: valószínűleg úgy látták, hogy két héttel ezelőtt már nyert a magyarság, vagyis bekerült a parlamentbe, a második fordulónak tehát szerintük már nem volt különösebb tétje. „Matematikailag az a kormánytöbbség látszik életképesnek, amelynek a kialakítását a múlt héten kezdte el a Szociáldemokrata Pártból (PSD) és a Román Humanista Pártból (PUR) álló szövetség az RMDSZ-szel (remélve a magyaron kívüli nemzeti kisebbségek tizennyolc képviselőjének támogatását is). Persze minden attól függ, hogy megmaradnak-e, avagy felbomlanak a jelenlegi politikai tömörülések, nevezetesen a PSD-PUR, illetve a liberálisok és a demokraták szövetsége. Várjuk tehát, hogy ki-ki végezze el a saját elemzését, mi nyugodtan nézünk elébe, hiszen az RMDSZ-re mindenképpen szükség lesz” – hangsúlyozta Markó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?