Az osztrák külügyminiszter lépéseket tenne a bevándorlók ellen

Bécs |

<p>Még mindig túl sok bevándorló érkezik Ausztriába, ami ellen sürgősen lépéseket kell tenni - hangsúlyozta az osztrák külügyminiszter a profil című hetilapnak adott, hét végén megjelent interjújában.</p>

Sebastian Kurz az osztrák hírmagazinnak elmondta, hogy jelenleg Ausztria az Európai Unió legnagyobb bevándorlási rátával rendelkező tagállama, és ez egyre több konfliktussal terheli a jóléti állam intézményét.

"Ha egy olyan országunk van, ahol a migránsok az első naptól kezdve szociális juttatást igényelnek, akkor szigorúan irányított bevándorlásra van szükség, vagyis célirányosan a szakembereket kell beengedni, a szegénység vezérelte migrációnak pedig amennyire csak lehet, gátat kell vetni" - magyarázta Kurz.

Az osztrák tárcavezető szerint a menedékkérelmek idénre megszabott 37 500-as felső határa "rendkívül magas". Mint mondta, ezt a számot a tavaly érkezett 90 ezer menedékkérő viszonylatában határozták meg, de a korábbi években ennél lényegesen kevesebben, 10-15 ezren érkeztek, ami már szintén túl soknak számított.

Kurz ismételten hangsúlyozta azt az álláspontját, miszerint végezzenek kötelező jelleggel közhasznú munkát azok a menedékjogra jogosultak, akiknek a munkapiacon nincsenek kilátásaik.

Az Unique közvélemény-kutató intézet által készített felmérés szerint - amelyet szintén hét végén ismertetett a profil - az osztrákok háromnegyede határozottan bevándorlási célországnak látja hazáját.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?