Az oroszok még nem kapták meg Snowden kérvényét

Moszkva |

<p>Az orosz bevándorlási hatóságok még nem kaptak politikai menedékjogra vonatkozó kérelmet Edward Snowden informatikustól, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt munkatársától - közölte szombaton Zalina Kornyilova, a Szövetségi Bevándorlási Hivatal képviselője.</p>

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a nap folyamán úgy nyilatkozott, hogy "az orosz hatóságok nem állnak kapcsolatban Snowdennel". A miniszter kiemelte, másokhoz hasonlóan ő is csak a tömegtájékoztatási eszközökből tudta meg, hogy Snowden menekültjogi státust akar kérni Oroszországtól. Hozzáfűzte, hogy ennek a megadásához az orosz törvények szerint megfelelő eljáráson kell keresztülmenni, és a kérelmezőnek első lépésként az orosz bevándorlási hatósághoz kell fordulnia.      Edward Snowden, aki leleplezte, hogy az Egyesült Államok titokban adatokat gyűjt a nemzetközi telefonos és internetes forgalomról, három heti hallgatás után pénteken a moszkvai Seremetyjevo repülőtéren jelentette be, hogy menekültjogi státust kér Oroszországtól, majd szeretne Dél-Amerikában letelepedni. A The New York Times beszámolója szerint Snowden egy a Kreml által jóváhagyottnak tűnő eseményen tette meg bejelentését, a szűk körű találkozón több, Vlagyimir Putyin elnökhöz közel álló személy vett részt.     A bejelentést követően az Egyesült Államok közvetve arra szólította fel Oroszországot, hogy utasítsa el Snowden kérelmét a politikai menedékjog megadására. A washingtoni Fehér Ház szóvivője pénteki nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy a menedékjog megadása egyenértékű lenne azzal, mintha az amerikai titkos adatgyűjtés kiszivárogtatásával törvényt sértő informatikus "propagandaplatformot" kapna arra, hogy további károkat okozzon az Egyesült Államoknak. Jay Carney megerősítette, hogy az NSA volt munkatársának haza kell térnie, és szembe kell néznie az ellene felhozott vádakkal.      Snowden jogállásáról folytatott telefonbeszélgetést az amerikai és az orosz elnök néhány órával azután, hogy Snowden bejelentette, politikai menedékjogot kér Oroszországtól. A Fehér Ház szűkszavú közleményében nincs utalás sem arra, hogy Moszkva hajlandóságot mutat Snowden kiadatására. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?