Az oroszok 57 százaléka sose hallott 56-ról

Moszkva |

<p>Az orosz lakosság több mint fele, 57 százaléka sose hallott arról, hogy Magyarországon 1956-ban felkelés volt.</p>

A maradék 43 százalék fele szerint teljesen indokolt és jogos volt a forradalom szovjet eltiprása.A Magyarországon hat évtizeddel ezelőtt történtekről a megkérdezettek 21 százaléka bizonyult viszonylag tájékozottnak, 22 százalék pedig „hallott valamit” a forradalomról.  Azok egyötöde, akik tudtak 56-ról, úgy vélekedett, hogy annak oka „a nyugati országok felforgató tevékenysége” volt. Ugyanennyi azok aránya, akik szerint az eseményekért „a magyar vezetés szovjetellenes és revizionista erői” felelősek, mert megpróbáltak államcsínyt végrehajtani és elszakítani az országot a szocialista tábortól. További 16 százalék szerint Magyarországon „az ellenzék által kezdeményezett ellenforradalmi lázadás” történt, 15 százalék szerint pedig 1956 népfelkelés volt a Szovjetunió által Magyarországra kényszerített rezsim ellen. Azok 50 százaléka, akik tudtak 56-ról, Budapest szovjet ostromát és a felkelés elfojtását indokoltnak tartják, csak 24 százalék vallott ezzel ellentétes nézetet.  A felmérést szeptember végén, 137 településen, 1600 fős mintán végezték.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?