Az orosz légierő az éjjel ismét bombázta a dzsihadisták rakkai állásait

Bejrút |

<p>Az orosz légierő szombatra virradóan ismét bombázta az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet hadállásait fellegváruk, az északnyugat-szíriai Rakka város közelében - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.</p>

Az IÁ-hadállásokat érő bombák robbanása Rakkáig elhallatszott - mondta Rámi Abdelrahmán, a londoni székhelyű OSDH vezetője helyi aktivistákra hivatkozva. Egy orosz katonai szóvivő közlése szerint harci gépeik az utóbbi egy napban 20 bevetést hajtottak végre Szíria középső és északi részén, és ezek során az IÁ kilenc létesítményét érte találat. Rakka környékén egy parancsnoki posztot és egy fegyverraktárat semmisítettek meg. Az északnyugati Idlíb tartományban is szétromboltak egy fegyver- és egy lőszerraktárat - mondta a szóvivő.   Az OSDH szerint az IÁ Idlíbben nincs jelen, tehát az említett célpontok más lázadószervezetekéi voltak. Recep Tayyip Erdogan török elnök azzal a felhívással fordult Vlagyimir Putyin orosz államfőhöz, hogy vizsgálja felül a szíriai légi hadjárat elindítására vonatkozó döntését, és azzal vádolta meg az orosz haderőt, hogy több tucatnyi civil halálát okozta légitámadásai során. Erdogan a katari al-Dzsazíra hírtévének adott interjút, és ennek  rövidített szövegét közölte szombaton az Anadolu török hírügynökség. Ankara hangot adott felháborodásának amiatt, hogy - mint mondta - Oroszország ígéretet tett arra: csak az Iszlám Állam létesítményeit fogja támadni, ennek ellenére a mérsékelt lázadókat is bombázzák az orosz harci gépek. "Beszélni fogok Putyinnal, és meg fogom mondani neki, hogy nagyon szomorú vagyok ebben az ügyben. Miután két baráti országról van szó, kérni fogom, hogy vizsgálja felül az intézkedéseit, miután megvonta az orosz légicsapások mérlegét" - mondta. Erdogan attól tart, hogy hazája fogja megfizetni az orosz akciók árát, mert Törökország határos Szíriával, és eddig kétmillió szír menekültet fogadott be.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?