Az OpenAI hivatalosan visszautasította Elon Musk vételi ajánlatát

OpenAI

Az OpenAI mesterséges intelligencia (MI) fejlesztője hivatalosan is visszautasította helyi idő szerint pénteken az Elon Musk milliárdos vezette vállalatcsoport 97,4 milliárd dolláros vételi ajánlatát.

„Az OpenAI nem eladó, és az igazgatótanács egyhangúlag visszautasította Musk úr legújabb kísérletét versenytársa akadályozására” – tudatta a vállalat elnöke, Bret Taylor. A cég a Musk tulajdonában álló X-en azt közölte, hogy a jövőben megerősíti non-profit ágát, és célja, hogy az MI „az egész emberiség” hasznára váljon.

Az OpenAI tavaly decemberben azt jelentette be, hogy közhasznú társaságot hoz létre, ami révén „a korábban képzeltnél nagyobb tőkét lesz képes bevonni”, és ami megszüntet egy sor olyan korlátozást, amelyek a jelenlegi non-profit vállalatot kötik. Marc Toberoff, Elon Musk ügyvédje szerint ez kizárólag az OpenAI igazgatótanácsának egyes tagjait fogja gazdagítani.

Sam Altman, az OpenAI társalapítója a hét elején az X-en utasította vissza Musk ajánlatát, s egyben felajánlotta, hogy 9,47 milliárd dollárért megvásárolja az X-et, amelyet Musk 44 milliárd dollárért vett meg. A dél-afrikai származású milliárdos válaszul svindlernek nevezte Altmant.

Musk maga is egyike volt az OpenAI alapítóinak, de 2019-ben távozott a cégtől, amely később profitorientált leánycéget hozott létre, aminek köszönhetően több milliárd dollárnyi finanszírozást volt képes bevonni. Emiatt Musk azzal vádolta meg az OpenAI-t, hogy felhagyott eredeti küldetésével és a profitot a közjó elé helyezi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?