Az olajat akarják Nyugat-Afrika kalózai

Az olajat akarják Nyugat-Afrika kalózai

<p>Míg az Afrika szarvánál kalózkodó, zömmel szomáliai tengeri rablók főként a személyzet túszul ejtéséből profitáltak, addig az Ebola sújtotta Nyugat-Afrika kalózai újabban a kőolajra utaznak, amit a feketepiacon értékesítenek.</p>

A piracy-law.com tudósítása szerint, míg Szomália körül mostanság csendesebbek a nemzetközi vizek, Nyugat-Afrika a kalózkodás újabb melegágyává vált, különösen a Guineai-öböl, és a Niger deltája. Ez utóbbi környékén számos olajkikötő, illetve olajipari létesítmény van. A kalózok újabban a túszejtés helyett az olajlopásra koncentrálhat. Az újfajta kalózkodás nemcsak gazdasági szempontból káros, hanem a nyersanyag gyakran szakszerűtlen átfejtése miatt Nyugat-Afrika vizeit is veszélyezteti. Idén január 18-án eltűnt a libériai zászló alatt hajózó, görög tulajdonú Kerala olajtanker. A hatóságok kalózincidensre gyanakodtak. A tulajdonosoknak január 26-án sikerült újra kapcsolatot teremteni a hajóval, a személyzet megerősítette, kalóztámadás történt, és eltűnt 60 ezer tonna olaj, amit a hajó szállított. Az Angolai Haditengerészet azonban cáfolta ezt. A hivatalos angolai álláspont szerint a hajó személyzete csak kitalálta a kalóztámadást, valójában önként változtatták meg útvonalukat. Biztonsági szakértők szerint a támadás megtörténhetett, ugyanis módja a kalózok új stratégiájára vall. A kalózkodás elleni szakportál cikke felhívja a figyelmet rá, a nyugat-afrikai kalózok, keleti társaiktól eltérően, nem tudják hol elrejteni a hajókat, mivel a haditengerészet vagy a parti őrség rajtuk ütne, és elfogná őket, míg a zavaros biztonsági helyzetű Szomáliában nyugodtan kiköthetnek, és fogva tarthatják a személyzetet, anélkül, hogy bármilyen állami beavatkozástól tartaniuk kellene. Így sokkal biztonságosabb és jövedelmezőbb számukra, ha a tankerek által szállított olajat lopják el.  Ráadásul a Nyugat-Afrika partjainál kalózkodókra nehezebb lecsapni, a rablások egy része ugyanis nemzeti, nem pedig nemzetközi vizeken történik, így a nemzetközi kalózkodás elleni koalíció hajói nem tudják üldözni őket, mert azzal sértenék az egyes államok szuverenitását. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?