Az MSZP hosszabb távú átalakításokat javasol

Budapest |

<p>Gyurcsány Ferenc arra számít, hogy az ország túlnyomó része támogatja majd az intézkedéseket, és kezelni fogják a válságot. A miniszterelnök az ATV Egyenes beszéd című műsorában elmondta:javaslatokat tesznek arra, hogy hol kell elkezdeni a hosszabb távú átalakításokat, és visszatérnek a reformpolitikához.</p>

Hozzátette: a parlamenti ülésszak kezdetére az MSZP megfogalmazza a javaslatait. Kitért arra, hogy 2009-ben az önkormányzati igazgatás és az adórendszer átalakítása indulhat el. Intézkedéseket tehetnek a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságának érdekében, és azért is, hogy dolgozni érje meg jobban, nem pedig segélyért folyamodni - hangsúlyozta.

A költségvetés elfogadása kapcsán megjegyezte, hogy szeptember elején a parlament már nyilatkozott arról, hogy a szocialisták vezessék-e az országot vagy legyen-e új választás. Mint mondta, akkor már a parlament többsége úgy látta, hogy ezt az kormányt kell támogatni, hogy ne legyen előre hozott választás.

A büdzséről úgy vélekedett, hogy az egy jó költségvetés, amely a korábban soha nem látott gazdasági válság közepette Magyarországot először viszi az egyensúlyhoz közeli pályára.

A 13. havi fizetés megvonása és a nyugdíjasok juttatásainak csökkentése kapcsán úgy fogalmazott, hogy ezek is a kormány kiadásai. Hozzátette, véleménye szerint a kormány még ebben a helyzetben is úgy döntött, hogy a legsérülékenyebbek, például azok, akik havonta kevesebb mint nyolcvanezer forint nyugdíjat kapnak, legyenek sérthetetlenek.

A miniszterelnök kitért rá, hogy egyelőre nem lehet látni a válság mélységét. Közölte, ha hozzá kell nyúlni a költségvetéshez, mert a válság mélyebb lesz, mint várták, akkor arra biztatja majd a kormányt, hogy álljanak ki a választól elé, és ezt mondják el nekik.

Arra a felvetésre, hogy a költségvetés elfogadása után miért hívta meg egyeztetésre Orbán Viktort, úgy felelt, hogy a demokrácia nemcsak versengés, hanem együttműködés.

Gyurcsány Ferenc Sólyom László újévi beszédére úgy reagált, hogy az "nem egyszerűen pesszimista, hanem engem egy szürkére festett képre emlékeztet. Ebben az országban nem csak az van, amit ő mond. Ebben az országban egy sor teljesítmény van". Véleménye szerint viszont Magyarország olyan ország, amely megérdemli a biztatást a vezetőitől.

Az idei európai parlamenti választások kapcsán úgy fogalmazott, a szocialista párt mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményt érjék el. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?