Az MPP tárgyalna az RMDSZ-szel

Marosvásárhely |

Nem szabad egy sikertelennek tűnő első tárgyalás után feladni, a Magyar Polgári Párt (MPP) nem utasította vissza a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) együttműködési ajánlatát – mondta szombaton Árus Zsolt, az MPP alelnöke.

Pénteken ugyanis a két szervezet küldöttségeinek Marosvásárhelyen nem sikerült megállapodniuk abban, hogy közösen szerepeljenek az őszi romániai parlamenti választásokon. Az RMDSZ belső koalíciót ajánlott, amelynek értelmében az MPP a helyhatósági választásokon elért eredmények arányában részesülne a képviselői és szenátori helyekből. Jelöltjei az RMDSZ színeiben indulnának, de megőriznék identitásukat. Az MPP továbbra is a „választási koalíciót” szorgalmazza, csakhogy az RMDSZ szerint a választási törvény az effajta koalíciók számára nem öt, hanem nyolc százalékos parlamenti küszöböt állapít meg. Az MPP azt javasolta, hogy forduljanak közösen a romániai állandó választási hatósághoz, és kérjék ki annak véleményét, hogy a két szervezet alkotta választási szövetségre is érvényes-e az „alternatív” küszöb. Ez azt jelentené, hogy olyan koalíció is a parlamentbe juthat, amely megszerez hat képviselői és három szenátori mandátumot. Az MPP részéről jelezték: abban az esetben készek megvizsgálni az RMDSZ-el való együttműködés „egyéb módozatait”, ha a választási hatóság kedvezőtlen választ ad az alternatív küszöb érvényességére vonatkozóan. Ezt követően szombaton Markó Béla marosvásárhelyi sajtóértekezletén úgy fogalmazott: az RMDSZ lezárta a párbeszédet az MPP-vel a választási együttműködésről. Értelmezése szerint az, hogy az MPP nem adott választ az RMDSZ javaslatára, annak visszautasítását jelenti. Árus Zsolt azonban szombaton az MTI kérdésére leszögezte: szó sincs arról, hogy pártja visszautasította volna az RMDSZ javaslatát. „Mi azt mondtuk: kérjünk értelmezést az illetékes hatóságtól a törvényről, és amíg az megérkezik, tárgyaljunk tartalmi dolgokról, beszélgessünk, állapodjunk meg” ” mondta Árus Zsolt. (MTI)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?