Az Iszlám Állam több "pénzügyi központját" pusztították el amerikai légicsapások

<p>Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet több, úgynevezett pénzügyi központját pusztították el amerikai harci repülők az utóbbi hónapokban, aminek folytán több millió dollártól esett el a szélsőséges szervezet - közölte Lloyd Austin tábornok, az Egyesült Államok hadseregének a közel-keleti és közép-ázsiai térségért felelős Középső Parancsnokság (Centcom) vezetője helyi idő szerint csütörtökön Floridában.&nbsp;</p>

A tábornok közölte, néhány nappal korábban csapást mértek egy létesítményre a dzsihadisták kezén lévő észak-iraki Moszulban, ahol nagy mennyiségű készpénzt őriztek a szélsőségesek. A Középső Parancsnokság becslései szerint az IÁ több millió dollárja veszett oda. 

Austin tábornok hangsúlyozta, hogy az említett moszuli támadás nem az első volt a maga nemében, az utóbbi hónapokban több hasonló létesítményre mértek csapást. "Folytatjuk az ellenség pénzügyi kárainak az okozását" - mondta, hozzátéve, hogy a dzsihadistáknak egyre nagyobb finanszírozási gondjai vannak. 
    
A CNN amerikai hírtelevízió két meg nem nevezett védelmi tisztségviselőre hivatkozva korábban arról tájékoztatott, hogy a moszuli "pénzügyi központot" két 900 kilogrammos bomba pusztította el. A hírtelevízió megjegyezte azt is, hogy az amerikai hadsereg tisztában volt azzal, hogy az akció a célpont lokációja miatt akár 50 polgári halálos áldozatot is követelhet, de hajlandó volt vállalni a kockázatot a létesítmény jelentősége miatt. A légicsapás végrehajtása után végzett felmérés szerint azonban 5-7 ember vesztette életét - mondták a CNN-nek nyilatkozó tisztviselők.
    
Steve Warren, a Szíriában és Irakban légi hadműveleteket végrehajtó, Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció szóvivője január elején egyebek mellett arról számolt be, hogy a koalíciós légicsapások révén az Iszlám Állam az olajkitermelésből származó bevételeinek 30 százalékától esett el tavaly óta. 
    
A tavaly októberben indított "Tidal Wave II" (Szökőár 2) nevű légi hadművelet keretében az IÁ által ellenőrzött olajkitermelő létesítményeket támadják, és mindeddig 65 bevetést hajtottak végre. 
    
Warren elmondása szerint a dzsihadista szervezet tavaly napi 45 ezer hordó olajt termelt, ami mintegy 34 ezerre csökkent a légi hadműveleteknek köszönhetően.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?