Az Iszlám Állam megkegyelmezett három tucatnyi keresztény túsznak

Bejrút/Damaszkusz |

<p>Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet szabadon engedett harminchét idős asszír keresztény túszt, akiket még februárban rabolt el Haszaké tartományban - közölte szombaton az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns szervezet.</p>

 A londoni székhelyű ellenzéki csoport jelentése szerint az idős keresztények szabadon bocsátását helyi arab törzsek elöljáróinak közbenjárásával sikerült elérni a dzsihadistáknál. 

Az Asszír Emberi Jogi Hálózat (AHRN) nevű civil szervezet közölte, a szabadon bocsátott túszok visszatértek az északkelet-szíriai Tell-Tamer városába, és jó egészségben vannak. A szabadon engedettek között 27 nő van.

Egy haszakéi asszír szervezet pedig arról számolt be, hogy a jövő hét elején reményeik szerint újabb keresztény túszokat enged el az IÁ.

A dzsihadisták februárban több mint 220 asszír keresztényt raboltak el Haszaké tartományban, közülük még 124-en vannak a szélsőséges szervezet fogságában. Az IÁ októberben három asszír foglyát kivégezte, de másokat tárgyalások után szabadon bocsátotta.

A polgárháború előtti huszonhárom millió fős szíriai lakosság mintegy tíz százalékát tették ki a keresztények.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?