Az idén nyolc négyzetkilométert aknamentesítenek Kelet-Horvátországba

<p>A kelet-horvátországi Eszék-Baranya megyében az idén újabb 8 négyzetkilométert aknamentesítenek.</p>

A 2012-14-es időszakban a megyében összesen 20 négyzetkilométeres szakaszon szedik föl az aknákat – mezőgazdasági területekről, valamint a Duna-Dráva összefolyásánál található természetvédelmi területről, a Kopácsi-rétről -, mindezt mintegy 250 millió kunából (10,25 millió forint) - írja az Új Magyar Képes Újság című horvátországi hetilap honlapján.
Az idei munkálatok megkezdése előtt 136 négyzetkilométer elaknásított területet tartottak számon Eszék-Baranya megyében, egész Horvátországban pedig mintegy 800 négyzetkilométerre tehető az elaknásított területek nagysága.

Amint azt Vladimir Sisljagic, Eszék-Baranya megye zsupánja egy keddi sajtótájékoztatón elmondta, a gazdaság és a turizmus szempontjából is fontos, hogy Horvátország 2019-ig aknamentessé váljon. Az ország több területén telepítettek aknákat a délszláv háborúk idején. A horvát-magyar határszakasz horvát oldalán pedig 80 kilométer hosszan telepítettek aknákat az 1990-es évek elején. A térség aknamentesítését tavaly óta európai uniós támogatás is segíti.

A lap által idézett horvát aknamentesítési központ eszéki részlegének vezetője, Dubravko Kruserovksi szerint a legnagyobb gondot azok a felelőtlen emberek okozzák, akik tönkreteszik vagy ellopják az elaknásított területet jelző táblákat.

Eddig a horvátországi megye területén 39 ember halálát okozták az aknák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?