Az FBI vizsgálja Trump vejének orosz kapcsolatait is

Washington |

<p>A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálja Donald Trump amerikai elnök veje és főtanácsadója, Jared Kushner orosz kapcsolatait - derült ki csütörtöki amerikai sajtójelentésekből.</p>

A nyomozók feltételezése szerint Kushner érdemleges információk birtokában lehet Oroszországnak a tavalyi amerikai elnökválasztási folyamatba történt állítólagos beavatkozásáról. 

A CBS televízió csütörtök esti híradója szerint az FBI a 36 éves Kushner tavaly decemberben a Washingtonban akkreditált orosz nagykövettel, Szergej Kiszljakkal folytatott megbeszéléseire és egy moszkvai bankárral tartott találkozójára kíváncsi. Szergej Gorkov bankár annak az orosz állami Külkereskedelmi Bank (Vnyesekonombank) igazgatója, amely ellen 2014 óta amerikai szankciók vannak érvényben.     

Az NBC televízió - szintén csütörtök esti híradójában - az FBI egyik meg nem nevezett tisztségviselőjére hivatkozva azt is közölte: az FBI vizsgálódása, s az a tény, hogy a nyomozók meghallgatják Kushnert - aki erre késznek is mondta magát - nem jelenti azt, hogy az elnök vejére gyanúsítottként tekintenek. Ugyancsak névtelenséget kérő tisztségviselők azt is elmondták az NBC-nek, hogy Kushner esete teljesen más, mint Donald Trump két korábbi munkatársáé, Paul Manafort volt kampánymenedzseré és Michael Flynn volt nemzetbiztonsági főtanácsadóé. 

Manafortot és Flynnt ugyanis hivatalosan a nyomozás célszemélyeiként kezelik, és a vádesküdtszék már mindkettőjüket büntetés terhe mellett megidézte. Az egyelőre nem derült ki, hogy Kushner kapott-e bármiféle idézést. 

Jamie Gorelick, Kushner ügyvédje, közleményben jelezte: az elnöki vej és főtanácsadó korábban is önként állt készen arra, hogy megossza információit a kongresszussal, s a jövőben szintén így tesz majd. 

A The New York Times című lap már a múlt héten jelezte, hogy az FBI figyelme a Fehér Ház egyik jelenlegi, magas rangú főtanácsadójára irányult, ám a lap nem nevezte meg, melyik főtanácsadóról lehet szó. Kushner neve csütörtökön este került nyilvánosságra. 

Az FBI vizsgálatát a május 17-én kinevezett különleges ügyész, Robert Mueller vezeti, aki 2001 és 2013 között volt az FBI igazgatója. Mostani kinevezéséig pedig annak a Mark Kassowitznak az ügyvédi irodájában dolgozott, akit Donald Trump a héten kért fel magánügyvédjének az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?