Az FBI igazgatója azt javasolja, hogy ne emeljenek vádat Hillary Clinton ellen

<p>Ne emeljenek vádat Hillary Clinton, a demokraták várható elnökjelöltje ellen - ezt javasolta James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója keddi washingtoni sajtótájékoztatóján az amerikai politikai élet egyik központi kérdésévé vált e-mail-botrány ügyében folytatott nyomozás eredményeit ismertetve.&nbsp;</p>

James Comey közölte: a Hillary Clinton e-mail-botrányának ügyében tartott bűnügyi nyomozás eredményeként az FBI nem javasolja az igazságügyi minisztériumnak a vádemelést.     Comey fontosnak tartotta leszögezni: nem egyeztetett sem az igazságügyi tárca vezetőivel, sem más minisztériummal, sem a kormány bármely tagjával. A mintegy egy esztendeig tartó vizsgálatot lezárva az igazgató kijelentette: az FBI szerint kifogásolandó, hogy Clinton külügyminiszterként több alkalommal nem a biztonságos külügyi számítógépes rendszert használta, de nem követett el olyan mértékű hanyagságot - és nem került nyilvánosságra titkosított információ -, ami indokolná a vádemelést.    Értesülések szerint Loretta Linch igazságügyi miniszter korábban azt közölte, hogy elfogadja az FBI javaslatát. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?