Az év végére ígér vakcinát a kínai állami gyógyszergyár

koronavírus-vakcina

A SinoPharm kínai állami gyógyszergyártó vállalat várhatóan az év végéig kereskedelmi forgalomba hozható oltóanyagot állít elő az új típusú koronavírus ellen – mondta a vállalat vezetője, Liu Csin-cseng a Kínai Kommunista Párt lapjában kedden megjelent cikkben.

Liu elmondása szerint a vakcina 1000 jüanba kerül majd, és két lépésben kell majd beadni, 28 napos eltéréssel. A cégvezető egyúttal azt javasolta, hogy a diákok és a nagyvárosokban élő emberek mindenképpen oltassák be magukat, de arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vidéken, gyéren lakott helyen élőknek nincs szüksége a vakcinára.

„Nem kell mind az 1,4 milliárd kínait beoltani” – húzta alá Liu a Guangming Daily című lapnak, hozzátéve, hogy a SinoPharm két kísérleti oltóanyagon dolgozik, és évente 220 millió adag oltás legyártására van kapacitása.

Liu azt is mondta a lapnak, hogy ez egyik kísérleti vakcinát neki is beadták már.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?