Az Európai Unió 210 millió euróval támogatja a szomszédságában lévő országokat

Brüsszel |

<p>Majdnem 210 millió eurónyi (nagyjából 64,6 milliárd forintnyi) támogatást hagyott jóvá hétfőn az Európai Bizottság az unió szomszédságában lévő országoknak: ebből ezúttal elsősorban Egyiptom, Azerbajdzsán és Fehéroroszország részesül, valamint Palesztina.</p>

A déli szomszédoknak 129 millió eurót különítettek el. Ebből Egyiptom 50 millió eurót, Palesztina 38,6 milliót kap a foglalkoztatottság bővítésére, a fiatalok munkanélküliségének mérséklésére, a nők helyzetének javítására, valamint a vízgazdálkodás fejlesztésére. Emellett 41 millió euró jut a déli szomszédság partnerországai számára a közös kihívások kezelésére, például a biztonsági helyzet javítására és a gazdasági növekedés gyorsítására.

A keleti partnerség országai számára összesen 79,8 millió eurót szán az Európai Unió. Ebből 29 milliót Fehéroroszország kap a magánszektor fejlesztésére, illetve a fokozódó migránsáradat kezelésére, 13,5 millió pedig Azerbajdzsánnak jut a gazdaság diverzifikálására. A fennmaradó összeget a régió országai között osztják el a határvédelem erősítésének, illetve a fiatalok és a kis- és közepes vállalatok támogatásának céljából.

Johannes Hahn uniós bővítési biztos arról számolt be, hogy a megítélt összegekkel a társadalmi-gazdasági fejlődést és a munkahelyteremtést kívánják elősegíteni. "Célunk, hogy a biztonság fokozásával, a fiatalok szerepvállalásának és a női jogok erősítésével javítsunk az életkörülményeken a Földközi-tenger déli térségében. A keleti partnereinket az ellenálló képességük erősítésében szeretnénk segíteni, támogatást nyújtva nekik a reformfolyamatban" - közölte sajtótájékoztatóján az osztrák politikus.

Hozzátette, "a jó reformok pozitív hatással lehetnek a gazdaság és a jogállamiság helyzetére az érintett országokban, elősegíthetik a növekedést és munkahelyeket teremthetnek".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?