Az Európai Parlament is megtiltotta a TikTok használatát munkatársai számára

tiktok kihívás

Az Európai Bizottság és az Európai Tanács múlt heti intézkedéseit követően az Európai Parlament (EP) szerdán bejelentette: megtiltja munkatársai számára a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazás használatát a vállalati eszközökön és a mobileszköz-szolgáltatásába bevont személyes eszközökön egyaránt.

Az Európai Parlament illetékes főigazgatósága az uniós intézmény mintegy nyolcezer munkavállalójához eljuttatott levelében arról tájékoztatott, hogy Roberta Metsola, az EP elnöke, valamint Alessandro Chiocchetti, az EP elnöki irodájának kabinetfőnök-helyettese döntése szerint március 20-tól tilos a TikTok használata vagy telepítése a személyzeti eszközökre, köztük mobiltelefonokra, táblagépekre vagy laptopokra.

Attól kezdve az intézmény hálózataiból elérhetetlenné teszik a TikTok webes felületét is – írták, majd hozzátették: erősen ajánlott, hogy az EP-képviselők és munkatársaik távolítsák el az alkalmazást magánhasználatban lévő személyes eszközeikről is.

A levél szerint „kiberbiztonsági aggályok vetődtek fel a TikTok közösségi médiaplatform használatával kapcsolatban, különös tekintettel az adatvédelemre és külső szereplők általi adatgyűjtésre”. A már telepített TikTok alkalmazásokat a lehető leghamarabb el kell távolítani – szólítottak fel.

Az Európai Bizottság és az uniós tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács csütörtökön döntött a TikTok használatának tiltásáról. Indoklásuk szerint az intézkedés célja az intézmények birtokában lévő adatok és információk védelme, valamint az, hogy megóvják az intézményeket a kiberbiztonsági fenyegetésektől és az olyan tevékenységektől, amelyek kibertámadásokhoz vezethetnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?