Az Európai Parlament felfüggesztette Jean-Marie Le Pen mentelmi jogát

Brüsszel |

<p>Felfüggesztette Jean-Marie Le Pen francia jobboldali európai parlamenti (EP-) képviselő mentelmi jogát kedden délután a testület strasbourgi plenáris ülése.</p>

A javaslatról kézfeltartással szavaztak az Európai Parlament képviselői.

A képviselő mentelmi jogának felfüggesztését a francia hatóságok kezdeményezték egy feltételezett bűncselekmény kapcsán, miután Jean-Marie Le Pen 2014-ben nagy nyilvánosság előtt ismét antiszemita kijelentéseket tett. A vád szerint a Nemzeti Front egykori vezetője fajgyűlöletre uszított.

Az EP jogi bizottsága hangsúlyozta, hogy a képviselőket megilleti a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jog, ez azonban nem jogosít fel senkit rágalmazásra, becsületsértésre, gyűlöletkeltésre vagy mások tisztességének megkérdőjelezésére.

A 88 éves Le Pen az FN honlapján, egy azóta onnan lekerült videóban a pártot elítélő művészeket, köztük Madonnát, Yannick Noah énekest, egykori teniszezőt és Guy Bedos francia humoristát támadta. Amikor a riporter Patrick Bruel francia énekes-színészt is megemlítette, aki köztudottan zsidó, a politikus elégedett mosollyal azt mondta: "legközelebb csinálunk belőlük egy kemencényi rakást".

Miután több antirasszista szervezet azonnal elítélte Le Pen újabb antiszemita kijelentését és jelezték, hogy feljelentést tesznek, lánya, az FN-t jelenleg vezető Marine Le Pen is elhatárolódott apjától, akit korábban már többször is elítéltek rasszista megjegyzései miatt Franciaországban, s a politikust a pártból is kitették, amit viszont ő támadott meg bíróságon Franciaországban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?