Az európai koronás fők is ízelítőt kapnak a gazdasági válságból

<p>Fülöp spanyol trónörökös neje odavan az haute couture-ért, II. Erzsébet Bentley autói makulátlanok, II. Albert belga király pazar villát tart fenn Dél-Franciaországban.</p>

Az európai uralkodóházak tagjai azonban most, ha csak kicsit is, de megízlelik a gazdasági válság ízét: legutóbb épp a bankszektor megrendült helyzetével szembesülő Spanyolország királya, János Károly csökkentette saját maga és fia keretét 7 százalékkal.

Az uralkodó erre az évre 272 ezer, a trónörökös pedig 131 ezer eurós fizetésre számíthat. A nekik járó összeget azt követően csökkentették, hogy Spanyolországban megszorító csomagot hirdetett meg a kormány. A spanyol uralkodóház büdzséje viszonylag szűkös - 8,26 millió eurós - a többi európai házéhoz képest, a király azonban még ezt is csökkentette, mégpedig 8,16 millióra. Mostantól két lányának is szűkebb keretből kell gazdálkodnia, ráadásul ők saját fizetést sem kapnak. Az El Mundo című lap azonban még így is megjegyezte: a két infánsnőnek, a királynénak és a trónörökös feleségének 292 ezer 625 eurót költhet ruhákra, cipőkre, kiegészítőkre és szépítkezésre.

Takarékoskodik II. Erzsébet brit uralkodó is. A felbecsülhetetlen értékű műgyűjteménye, ékszerei és birtokai révén régóta a világ egyik leggazdagabb nőjeként emlegetett királynő néhány éve megnyitotta a Buckingham-palota egyes részeit a látogatók előtt, hogy a belépőkből szerezzen pénzt. Az ötlet sikeres volt, a monarchia fenntartására ma már kevesebb állami pénz kell. II. Erzsébet a gazdasági válság miatt még kevesebb állami forrást használ fel. Befagyasztották az udvartartás fizetését, és a királynő nagyobb részben támaszkodik saját bevételeire, kevesebbet költ javainak fenntartására.

Hivatalos adatok szerint a brit adófizetőknek 2011-ben 32,1 millió fontjukba került a monarchia intézménye, ez 5,3 százalékkal kevesebb az előző évinél. A lefaragások jelentős része a királyi rezidenciák fenntartására fordított pénzeket érintette: az összeg 15,4 millió fontról 11,9 millióra apadt.

Jól keres Beatrix holland királynő, aki évi 829 ezer eurót kap, de emellett évi 4,314 millió euró is rendelkezésére áll személyes kiadásaira. A válság miatt azonban az ő, Vilmos Sándor trónörökös és neje, Maxima pénzét is csökkentették 2011-ben: mégpedig 422 ezer euróval. Így sem szűkölködnek, 39,2 millió euróból kell kijönniük. A takarékoskodás jegyében az utazások költségeit fogták vissza Hágában. Beatrix emellett vállalta, hogy "saját zsebből" fizeti jachtja fenntartását.

II. Albert belga király az idén megfogadta, hogy fizetésének egy részét birtokainak fenntartására fordítja. Ritka megszólalásai egyikének alkalmával januárban bejelentette, hogy befagyasztja azt a 10,8 millió eurós összeget, amelyet az államtól kap. Rezidenciái fenntartását - amelyet eddig hagyományosan a kormány vállalt - 350 ezer euróval támogatja. A belga alkotmány értelmében az inflációval azonos mértékben kell emelni a király bérét, Albert ezt az összeget ajánlotta fel.

Skandináviában a válság szele még nem csapta meg az uralkodókat. Norvégia - Európa egyik legtehetősebb országa - még nem csökkentette az uralkodóház költségvetését, hasonlóképpen Dánia és Svédország sem. Az északi országok büdzséjét nem rázta meg az adósságválság, persze a kontinens déli felét megrendítő válság hullámai oda is eljutottak, az európai piac ugyanis hagyományosan nagy felvevője a skandináv exportnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?