Az Európai Bizottság a vízumkényszer eltörlését javasolja Ukrajna és Grúzia állampolgárai számára

Brüsszel |

<p>Az Európai Bizottság ajánlást tett arra, hogy az uniós tagállamok szüntessék meg a vízumkötelezettséget Ukrajna és Grúzia állampolgárai számára - jelentette be pénteken Brüsszelben Jean-Claude Juncker, az uniós intézmény elnöke.</p>

Mint mondta, a bizottság javasolta az uniós országoknak, hogy mielőbb hozzanak meg egy erre vonatkozó döntést. Juncker közölte azt is, hogy Koszovó esetében 2016 elején tesznek hasonló ajánlást, addig az országnak még néhány követelményt teljesítenie kell, továbbá biztosítania kell Brüsszelt arról, hogy az ország területéről nem indul el újabb migrációs hullám az EU-ba.

Ukrajna és Grúzia kormánya már régóta vár a vízumkötelezettség megszüntetésére, amely egyúttal reformtörekvéseik elismerése is lenne. A bizottság ajánlásának elnyeréséhez adatvédelmi rendszerüket, valamint az útlevelekre vonatkozó előírásokat az európai normákhoz kellett igazítaniuk. Egyúttal garantálniuk kellett többek között azt is, hogy a bűnüldözés terén készek az EU-val való zökkenőmentes együttműködésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?