Az Európa Tanács bírálja a romániai börtönviszonyokat

börtön k

A strasbourgi székhelyű Európa Tanács kínzást, és az embertelen vagy megalázó bánásmódot megelőzni hivatott szakbizottsága (CTP) csütörtökön közzétett jelentésében „elsődleges fontosságú intézkedések” bevezetésére szólította fel a román kormányt a büntetésvégrehajtási intézetek körülményeinek javítása végett.

A jelentés megállapítja, hogy változatlanul súlyos aggályokat vet fel a romániai börtönök folyamatos túlzsúfoltsága, amely nemcsak az életkörülményekre, hanem a börtönben végzett tevékenységekre, az egészségügyi ellátásra és az intézményen belüli erőszakra is negatív hatással van. A CTP szakértői által meglátogatott intézmények közül kettő, a craiovai és a margineni börtön a befogadóképesség 150 százaléka felett működik, több fogvatartottnak csupán 2 négyzetméternyi lakóterületet biztosítanak. A cellák leromlott állapotban vannak, hiányzik a bútorzat, a matracok és ágyneműk elhasználódtak, több esetben poloskásak – teszi hozzá a jelentés. E két börtönben a körülmények különösen hátrányosak a mentális zavarban szenvedő fogvatartottak számára.

A CTP szerint a helyzet „különösen aggasztó” a gyurgyevói börtönben, ahol a rabok talpát verik, amely „a kínzás ismert módszerének” minősül. Az intézet egészségügyi szolgálata nem regisztrálja a sérüléseket, nem tesz jelentést róluk, és nem vizsgálja ki hatékonyan a börtönben történt bántalmazásra vonatkozó állításokat sem.

Jelentésében a szakbizottság arra a következtetésre jutott, hogy a rossz börtönviszonyok és a rabok racionális tevékenységének hiánya „aláássa a fogvatartottak reintegrációját” a társadalomba.

A CTP felszólította a román hatóságokat, hogy határozottabb rendelkezésekkel folytassák a büntetés-végrehajtási rendszer reformját, és hozzanak erőteljes intézkedéseket a „súlyos és tartós” hiányosságok megszüntetésére, növeljék például a személyzet létszámát, javítsák az egészségügyi ellátás színvonalát, és szankcionálják szigorúan a fogvatartottak elleni erőszakot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!